Rodziewiczówna magával ragad. Vannak igazán, de igazán rossz könyvei, amiken kínszenvedés átrágnom magam, mint a Pozary i zgliszcza (azt sem tudom, nem ezt a könyvet fordították-e le a huszas években Lengyelsors címmel) - de épp ezek azok, amikben kirajzolódik az asszony, aki előbb a férjét küldte el a felkelésbe (nagyobba-kisebb) nemes eszmékkel telt kebellel, aztán a férje halála után jóval kétségbeesettebben, de mégis utána küldi a fiát is. Érdekes is, hogy míg Litvániában játszódik a történet, elsősorban a wilnoi Matka Boska Ostrobramskát szólítják segítségért, ám amint Amerikába vándorolnak, Lengyelország még elvontabb és magasabb eszménnyé érik, és innentől Lengyelország királynőjéhez, Matka Boska Czestochowskához fohászkodnak. Most viszont a későinek mondható Czaharyt olvasom gúnyos kis hősnőjével, akinek leghűbb társa egy helyi lator, és már-már azt mondhatnám, hogy jól szórakozok. Arról nem is beszélve, hogy mivel a kor oktatási rendszerétől az örökösödési jogon át az asszonyverésig rengeteg nőket érintő kérdés többé-kevésbé hosszasan (és didaktikusan) felvetve-tisztázva, azért egy tízoldalas dolgozatocskára csak elegendő anyagot tudok összegyűjteni. Várom, hogy beeresszenek a CEU-könyvtárba, mert egyébként természetesen esélyem sincs - a Galéria nyitvatartása diktálta ráérős reggeleket persze nem bánom, de mikor este hétkor bezárom magam mögött az ajtót, már alszik a város, legalábbis a benne és bennem bújkáló mindennemű intellektuális késztetés...
2012. augusztus 15, szerda
2012.08.15. 08:10Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://lengyelanya.blog.hu/api/trackback/id/tr14713111
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
