Éves számvetés?

A doktorin augusztusban állítják ki az abszolutóriumom. Varsóban sok érdekessel találkoztam, kezdve a Feministyczny Salon Historycznyvel, aminek időközben véletlenül megismertem az alapítóját is, a patikusnőnek szentelt gyógyszerészeti múzeumon át egészen a kelet-lengyelországi Mária-ikonokig. Az egyetemnek köszönhetően találkoztam Berehynia alakjával és beszélgettem arról egy belarusz tanárommal, miért nem lehet Belarusz Anyáról beszélni, vagy miért lehet mégis. Láttam elbukni az ambíciózus Femkát, érdektelenségbe fulladni a Wysokie Obcasy Extrát, és még a Manifán is tüntettem. Talán sikerült finomítanom néhány új ismerősöm feminizmusról alkotott nézeteit, ami legalább annyira örömmel tölt el, mint az újabb publikációim. Lefordítottam V2-t - sose legyen nehezebb, elvégre az első "problémaérzékeny" olvasástól a nyomdába küldésig eltelt egy év, fordítottam Poznanban, Budapesten, Zalaegerszegen, Sényén, Szolnokon, Vácon, Varsóban, Krakkóban, vonaton és helyijáraton, otthon, kollégiumban, hostelben és fagyhaláltól rettegve az alig fűtött varsói szobámban, a végén pedig leginkább már csak reggeltől estig, de megjelent végül. És bele bírok olvasni, ami csak jó jel lehet. Egy évig Magyarország, egy évig beláthatatlanul sok munka, hogy aztán visszatérjek Varsóba, és ha minden jól megy, ha nem is doktor, de négydiplomás lehessek, mire betöltöm a harmincat. Persze lényegesen egyszerűbb cél lett volna egy ejtőernyős ugrás, de valahogy így alakult...

Észre sem veszem, hogy repül az idő... A januárt félelemben töltöttem, mert hiába voltam az utolsó ember, aki mellé beköltöztettek bárkit is, egyszer véget kelljen érjen a boldog egyedüllétem. Egyébként tényleg boldog és hasznos volt - egy hónapot a SEW-nek és a vizsgáknak szenteltem, nem mentem haza, nem foglalkoztam V2-vel, csak átadtam magam a varsóiságnak. Láss csodát, nem betegedtem meg, látszott rajtam, hogy mosolygósabb vagyok, letettem a vizsgáim nagyját, és meg sem bukok, ha - nem találok lakást. Találtam, egy bájosan romos, télen jéghideg második emeleti furcsaságot Mokotówban, ahol a többi lakással közös előtérben van ugyan a mosdó, a szobámban a közös zuhanyfülke, a konyhában nincs fűtés, ha mosogatni akarunk, addig kell rángatni a csapot, míg folyik a víz, de különben is, néha figyelmeztetés nélkül napokon keresztül órákra elzárják... Szóval, egy bájosan romos, de roppant olcsó lakásban lakok Varsó belvárosának szélén. Fordítom V2-t, ha épp haza tudok szökni Magyarországra. Nem emlékszem, mikor voltam utoljára bulizni, szórakozni mindenképp csak akkor, mikor István itt volt kilenc napig disszertálni. Nem disszertálok, nem írok angolos szakdolgozatot, nem írom az itteni szakdolgozatom, nincs időm mást fordítani, bár ezen a héten ez a kijelentés hisztinek tűnhet, mert épp rengeteg helyen jelenek meg az 1.könyves feszt. miatt, és nincs erőm kikapcsolódni. Megint betegeskedni kezdtem. De. A lényeg, hogy jöjjön a tavasz, végre megszabadulhassak a kabátjaimtól, végre lássam magam előtt azt a három Magyarországon tölthető hónapot, és jobb lesz. És talán újra ráérek majd nőtörténettel foglalkozni, talán bevetem magam pár napra az Idegennyelvibe, és felduzzasztom a Lengyel Írónők Tárát, talán lesz néhány bohó délutánom, amikor kedvtelésből újra nekifutok Keff drámájának, talán elkezdek napsütötte padokon magyar nőírókat olvasni, talán látok denevért az ártéri tanösvényen, talán hallok vadat neszezni a balatoni nádasban a nagyszüleimnél, talán meghajtom anyámék kutyáját a zalai dombokon, talán eljutok végre apósék alföldi telkére, talán kimegyek a strandra, lemegyek a térre, felmegyek a hegyre, hogy nézzek szerteszéjjel. Szóval, ez még nem a vég, csak egy nagyon, nagyon hosszúra nyúlt hatásszünet.

Nem akarom elkiabálni, de mintha a kollégium újrakötötte volna az internetszerződését, mert míg eddig be sem jutottam a profilomba, most - itt vagyok! És még annak ellenére is, hogy soha, semmire nincs időm, hogy 2330 kilométert utaztam, hat városban jártam és huszonöt rokonnal találkoztam, nem is beszélve a kutyákról, macskákról, és a kevés barátról, akikkel összesodort a szerencse, írni, írni, írni akarok! Például egy hosszabb posztot S feminizmusáról. Esetleg végre beszámolni az elmúlt időszak találkozóiról, amikre eljutottam. Arról, mennyire más is a varsói designélet a krakkóinál és a poznaninál, és ki mit szeretne ebben a szép városban eladni. Arról, hogy a Czas Honoru hogyan értelmezi a patriotizmust. Arról, hogy elkezdtem olvasni Kasia Sowula Zero osiemset című novelláskötetét, ami lassan kijön magyarul. Arról, hogy hogyan került be annyi nő a Polski Nobel 2040-válogatásba, és hogy miért lett Maslowska a legesélyesebb nyertes. De közben nyakamon a vizsgaidőszak és várom az új lakótársnőmet, úgyhogy csak langsam, langsam...

A szakdolgozatom és a disszertációm pihennek, én órákon ülök és betegeskedek, amikor végre jobban vagyok, veszettül kapkodok V. után, hogy el ne ússzon, mert miután ebben a hónapban tényleg jobbára csak fekszem, már az utolsó előtti kötetnél tartok, és egyre többet tudnék mesélni arról, mimért kell a feministáknak szeretni S-t. Eddig semmit nem találtam a könyveiben, amit sértőnek bélyegezhetnék, pedig voltak prekoncepcióim, hohó. Mégiscsak fantasy, az ember nincs hozzászokva, hogy a nők ne csak a bikinis diszitőelemek legyenek a boritón. Itt van harcosnő, királynő, varázslónő, és egyáltalán nem elenyésző számban, van igaz (és természetesen problémás) szerelem, van működőképes, de cseppet sem hagyományos család, van abortusz és vetélés, még női sovinizmus is. Egyszóval, bár természetesen könnyedén el lehet rontani, nem hiszem, hogy az utolsó hat-hétszáz oldalon sikerülne. Ezen kivül? Követtem a Polski Nobel 2040-t és megdöbbentett, hogy bekerült Bargielska és Fiedorczuk, de nem vagyok róla teljességgel meggyőződve, hogy képesek lesznek befutni a győztes Maslowskához hasonló pályát. Bargielska tetszett, de messze nem érzem olyan zseniálisnak, mint sokan. A legnagyobb baj, hogy ez a próza túlságosan is hasonlit a magyarok által ismertre, és titkon rettegek attól, hogy egy újabb lengyel prózafordulat elveszi az irodalomtól mindazt, ami élvezhetővé teszi. Fiedorczuk majd később - komoly fenntartásaim vannak a személye ellen (soha az életben nem vezetnék vele közönségtalálkozót, például, nem szeretem, ha valaki ilyen veszettül kapaszkodik az elméletekbe), de a tudományért mindent. Voltam a Czarne születésnapján, voltam két remek találkozón az Irodalmi Múzeumban (Krajewski, Varga). Lehet, jó lesz. Még jelentkezek.

Annyira meglengyelanyásodtam, hogy többet takarítok, mint blogolok... De minderről igazából a kollégium tehet: a csinos nők elképesztően rendetlenek (nem magamról, hanem az öt tip-top lakótársról beszélek...), a netkapcsolatunk pedig reménytelen. Most, hogy két hétre hazajöttem intézkedni, szervezkedni és remélhetőleg kutatni-írni-fordítani, végre kicsit elengedhetem magam. De dolgozom a helyzet megoldásán, már három wifivel ellátott könyvtárba beiratkoztam, van remény.

1. Épp egy hete jártam a varsói gyógyszerészeti múzeumban (Muzeum Farmacji im. Antoniny Leśniewskiej w Warszawie, ul. Piwna 31/33), ami a műfajában egyáltalán nem rossz. A szokásos berendezés-eszközök-csomagolások körön túl hoz egy kis újdonságot is - van egy külön termecskéje a hagyományos japán vándorpatikusok dobozaival, gyógyszereivel, és a hát a gyógyszerek alapanyagaival... A legérdekesebb az lenne, ha találnék még kilenc embert, akit érdekel a névadó. Antonina Leśniewska élete: amolyan emancypantka, Varsóban született és halt meg (1866-1937), de időközben megnyitotta például az első női gyógyszertárat Szentpéterváron, gyógyszerésziskolát nyitott kizárólag nőknek, és mindenféle szervezetekben tevékenykedett például a nők egyenjogúságáért. Különös érzés visszagondolni, hányszor sétáltam el a Marszalkowskán az épület mellett, ahol a varsói patikája működött (72-es házszám, az ul. ks. I. Skorupki sarkán, könnyű észrevenni, mivel a neogótika még ezen a szakaszon is ritka; egyébként itt működik az Olasz Intézet). Életrajz, sajnos csak lengyel nyelven itt: www.muzeumfarmacji.mhw.pl/mhw/index.jsp Ha sikerül csoportot szerveznem az előadásra, még írok!

2. Pénteken meghallgattam Ann Snitow előadását a PAN-IBL gender studies-képzésének évnyitóján. A sokat sejtető cím What Contribution Might Feminism Make To Political Language, a tartalom? Sajnos baleset után járt Lengyelországban a húszéves Federa születésnapja alkalmából, valószínűleg ezért (vagyis a sok gyógyszer miatt...) sem sziporkázott... Röviden: a fordulópontok változást hoznak a nyelvben is, a '60-as, '70-es évek mozgalmai például rengeteg új kifejezést teremtettek (pl. sexual harassment, domestic violence, the wage gap, marital rape, date rape, homophobia, the double day, feminisation of powerty), ami csupa egyszerű jelenséget ír le, de korábban nem volt nyelv, amin beszélni lehetne ezekről. Sokaknak persze azóta sem érthető ez a nyelv, elvégre pl. a munkahelyi szexuális zaklatás a mai napig nehezen tűnik értelmezhetőnek akár Magyarországon is...) Annak idején pedig még az érintettek sem üdvözölték egyöntetű lelkesedéssel, hiszen például amikor először jött el Közép-Kelet-Európába és beszélt arról, hogy "the personal is political", őrültnek nevezték, amiért vissza akarja hozni a politikát az épp csak függetlenedett mindennapokba. Beszélt még aztán arról, hogyan különült el a feminizmus nyelve az emberjogi küzdelem nyelvétől, és arról, hogy milyen nehéz volt a tíz évvel ezelőtti támadás után nyelvet találni az érzelmeik leírására - noha ő például a háza tetjéről nézte végig, ahogy a tornyok leomlottak, és hogy részben a késedelem és a hamarabb reagáló jobboldali beszédmód az oka, hogy a reakció ilyen mértékben megkésett, hogy a társadalom csak most, az utóbbi öt hétben néz szembe olyan problémákkal, mint a többmilliós munkanélküliség, és csak most kezdi el kialakítani a nyelvet, amin minderről beszélhet. Egyszóval jobb, ha a nyelv - mint egy esernyő - készen áll amikor a konfliktus eljön, nem lehet lyukas, nem lehet hiányos, nem felejthetjük otthon és nem állhatunk neki akkor és ott létrehozni - folyamatosan dolgozni kell rajta, mert lehetetlen előre látni, mikor jön el a fordulópont.

3. Több újság is megjelent feminizmus-, de legalábbis nőkép-közeli cikkekkel, a Znak feminizmussal foglalkozó számát remélem, nemsokára elolvashatom egy könyvtárban; a Polityka pszichológiai mellékletével hasonló a helyzet; viszont elkeserítő a tény, hogy míg tavaly ilyenkor arról írhattam, hogy a Pani domu vagy a Gala is legalábbis profeminista cikkeket közöl, mára a Wysokie Obcasy is bárgyú női lap lett, az Extra pedig olyannyira ellaposodott, hogy meg sem vettem. Jó lenne látni, miért következett be ez a hirtelen fordulat - divatok jönnek-mennek persze, de a könyvesboltok polcain sem látom azt a lelkesedést, mint tavaly. Mindenesetre kíváncsi leszek.

4. Elméletileg ha a DOSz nem is hagyja, hogy részt vegyek a World Science Forumon önkéntesként (amit nagyon sajnálok, mert el sem tudom képzelni, hogyan működhet egy ennyire nagyképűen elnevezett happening), épp vele egy időben részt vehetek - ha csak segítőként is persze - a varsói Women and Holocaust konferencián (womenandholocaust.eu/). Persze legkésőbb az ottani tapasztalatokkal jelentkezem!

5. Miután elhatároztam, hogy a posztszocialista országok nőmozgalmaival fogok foglalkozni, rá kellett jönnöm, hogy a téma nem olyan borzasztóan magától értetődő, mint gondoltam. Vagy szeretném, mert szeretnék végre egy szakdolgozatot "ellazázni"... De úgy tűnik, a dolgot igenis kutatni kell, hátha közelebb visz annak a megértéséhez, miért is nincs nálunk feminizmus.

És most megyek, és felmosom az előszobát, hogy holnap már semmi se állíthasson meg! (Persze azt leszámítva, hogy István előbb-utóbb befut a lengyelországi fociküldetésből, és akkor átlényegülök fehérlovashercegreváró feleséggé. De visszatérek.)

+1. Ha más nem, népnevelőnek még mindig elmegyek - az egyik szibériai lakótársnőmből már többször csikartam ki olyan megjegyzéseket, hogy ő is feminista szeretne lenni, mert azt látja, hogy megszerelem az ajtót (vannak csavarhúzóim, na), az mp3-lejátszót (csak resetelni kellett, nem nagy ügy), tudok cipekedni (hajjajj!), és mindent megoldok. Mondjuk amikor legutóbb valami ilyesmit csináltam, ott állt az összes többi lány is, a fentebb jellemzett novoszibirszki leányzó pedig félkomolyan meggyanúsított, hogy boszorkány vagyok. De hát végül is ez, de még a vízbefojtásom is illene a sztereotípiákba...