Könyv: Tomek Tryzna, Panna Nikt. Warszawa: Wydawnictwo Czarna Owca, 2010. (Wydanie VI)

Egy tanulmány miatt vettem rá magam, noha nem sok jót sejtetett, hogy csak a gyerekrészlegen lehet megtalálni a könyvtárban. Aztán egy szép napon belefutottam a legújabb kiadásba a főtéren egy könyvesboltban (Hetmanska), és rögtön a borítón: Milosz. És hogy ez az első valódi posztmodern lengyel regény.

Nos, Milosznak annyiban igaza van, ha hiányos ismereteim híján az elsőséggel nem is szándékozom vitatkozni, hogy ez nem gyerekkönyv. Játékosnak ugyan játékos, hiszen elaltatja a gyanúnkat sok-sok oldalon át a ha nem is butuska, de naiv Mariska beszámolójával a kis falutól oly nagyon eltérő városról. De ahogy egyre inkább elveszik ez a kedves, egyszerű lány a walbrzychi forgatagban (itt kattintsunk a wikipediára és próbáljuk elképzelni, miféle forgatag lehet ez egy zalaegerszegnyi városban), változik a nyelv és vele változik az én is, már amelyik(ek)kel éppen bír és változnak a barátok, a kísértők, meg az álmok. Mert az álmok egyre inkább átveszik a hatalmat a leányzó előbb ébredező, aztán egy-egy pillanatra mintha felriadó, aztán öröklétre szenderülő tudatán. A pszichológián túl, ami a kamaszos személyiségzavarok mélységes bugyraiba vezet minket van itt etikai dimenzió is, mely szerint a gyermeki (különösen kamaszlányi!) gonoszság nem ismer határokat. És persze szocializmusvégi társadalomkritika, ballada a szénbányászról, aki szíjjal veri a gyereket, a szobakonyháról, ahol a szénmonoxidmérgezéstől vak gyerekek születnek, a kilencedikre kényszerített földhöz kötött lelkekről, akiknek nincs erejük az iparosodáshoz, az ostoba, naiv vallásosságról, és arról a mindenezek felett álló nagyon is kapitalista elitről, ami csak röhög a kurvásra sminkelt és jóhiszeműségében bármire kapható tizenöt évesen. (És erre csak egy példa a gyerekesen önzetlen barátnői szeretet leszbikus kalandokra váltása.)

Úgyhogy köszönöm, élmény volt. A filmváltozat Wajdától még beszerzés alatt.