Minden nap egyre kinzóbb vággyal gondolok vissza Poznanra. Sok jót nem tartogatott a hazatérés, és, visszagondolva a Magyarországon töltött másfél hónapra, csupa szomorú következtetést tudok levonni. Elkészitettem egy recenziót valakiknek, akik már vagy nyolcat lehoztak - semmi. Elvégeztem egy tanulmányon a publikáláshoz szükséges változtatásokat és elküldtem annak, akivel mindezt egyeztettem - és semmi. Hosszú várakozás után értesitettek arról, hogy elnyertem egy ösztöndijat, ami elég lett volna ahhoz, hogy befejezzem a doktorit - de a feltételek olyannyira siralmasak, hogy azt hiszem, épeszű ember meg sem pályázza, ha mindezzel tisztában van. Nem fog összejönni V2, és ebben nekem semmi szerepem nem volt, szivre tett kézzel őszintén állitom, hogy mindent megpróbáltam, amit szerződéskötés nélkül tiszta lelkiismerettel meg lehetett próbálni - mégis rengeteg időt vesztegettem el a semmiért. Holnap felkelek, és megpróbálom lezárni az összes magyarországi ügyemet. Aztán nem nagyon nézek vissza.

Apropó, angol szakdolgozat. A terv 2009. január óta ül, akkor döntöttem el, hogy az egyetlen emberhez irom, aki hajlandó velem foglalkozni, olyan témából, amihez egyáltalán nem értek: filmből. Volt előtte minden, hajjaj - szerelmes voltam a 20. századi angol irodalomba, lehetett volna valami elbeszélői sikos csoda; aztán Poznanból Halina Poswiatowska rajongójaként értem haza, és égtem a vágytól, hogy megirjam az én- és testkép poétikáját Sylvia Plath költészetével összehasonlitva; és persze mig a HP-nál töltöttem napra napot, hétre hetet, eszembe jutott néha az is, hogy a helpdesk-nyelv sajátosságait kellene rendbe szedni (de tény és való, hogy fikarcnyit sem értek a nyelvészethez). Aztán... Tudniillik, én 2008 januárjában megszereztem az abszolutóriumot, és engem ott azóta senki sem látott. Persze, leadtam 2009 nyarán a tanári szakdolgozatom, kaptam is rá egy csinos jelest, de innentől csak a lengyel hajtott, mert meg voltam róla győződve, hogy visz valahová. Az angol viszont, hiába tiz éves korom óta a szerelmem, mindennapjaim édesitője etc etc mégis csak olyan dolog, amit rajtam több millióan birtokolnak - vagy legalábbis vélnek birtokolni - kis hazánkban. Igy aztán mindig az angol maradt hátra. Még akkor is, ha feltaláltam egy könnyű szakdolgozati témát - a '90-es évek romantikus-gótikus kvázi-sci-fijeiben szeretném a cselekmény szintjén kritizált nemi sztereotipiák szempontjából vizsgálni, különös tekintettel a gótikus hagyománnyal és az ötvenes évek amolyan új viktoriánus családképének filmtörténeti megjelenéseivel való összehasonlitásra, a női-férfi szerepek változásait.

Röviden: na nehogymá' előbb kapjam meg a Varsói Egyetem Kelet-Európa szakértői diplomáját, mint az angoltanárit :)