Zróbmy sobie parytecik! Ksiegarnia Bookarest, 19:00.
Parytettől volt hangos egy ideig a sajtó, ami a pozitív diszkrimináció parlamenti megnyilvánulása. Mára nyilvánvaló, nem lesznek kőbe vésett határok a két hét múlva esedékes választásokon (sem), de a beszélgetők szerint mégsem volt haszontalan az elmúlt hónapok felbolydulása, hiszen nagyobb tudatosságot, hasznos vitát eredményezett. Bár az este során, ahogy a résztvevők őszintén be is ismerték, a legkevesebb szó talán a beígért arányszámokról esett - talán nem is baj, hiszen a kitűzött cél legalábbis részben a gender-tudatosság jelen helyzetének megvitatása lett volna. Vendégek voltak:
Inga Iwasiów, olvasó, író, irodalmár, egyetemi oktató, akinek többek között a Smaki i dotyki elbeszéléskötetet vagy az idei Ku sloncu-t köszönhetjük olyan elméleti művek mellett, mint a Gender dla srednio zaawansowanych.
Marcin Wilk, újságíró, publicista, az UniGender online folyóirat főszerkesztője (http://www.unigender.org/).
A vendégekkel beszélgetett: Paulina Brygman, médiaszereplő-alkotó a szó nemes értelmében, aki a meghívottak rövid bemutatásával kezdte az estet, amire a résztvevők rögvest reagáltak:
I.I. Kulturális nemmel, genderrel foglalkozóként kissé megmosolyogtatta, hogy a feminista irodalomkritikus címkét rásütötték, bár való igaz, nagyon is fontos személytől kapta ezt a bélyeget egy hajdani kritikában. A kifejezés kissé régimódi, de az interneten megőrződött, ő pedig megbékélt ezzel, elvégre az életet, önmagát és még számos más dolgot kutat. A parytet elsősorban nem is a politikában, hanem a tudományban érdekelné, és jobban örülne, ha nem csak kedveskedve becézett parytecik maradna. Ne feledkezzünk meg arról, hogy hiába mozgunk épp feminizált/női körben, a tudományt és az egyetemi életet a mai napig patriarchális férfiak irányítják - sajnos, hiszen önmagában nem lenne egyértelmű, hogy a férfi volttal automatikusan együtt jár a patriarchális gondolkodás is.
M.W. Hogyan lett feminista? Leginkább az anyját és fájdalmát megismerve, még gimnazista korában, akkor persze egyelőre nyelv és fogalmi háló nélkül; később aztán belebonyolódott a gender studies elméleti és mozgalmi részébe is. A kutatásnak persze még mindig nincsenek szilárd keretei, intézmény helyett intézményen kívüli nem-intézmény. Így az UniGender is átfogó marad és a szerkesztés sem szokványos hatalmi játék - őt taszítja az irányítás, tehát nem bánja, ha kívül maradhat a bűnös-bűzös patriarchátuson és férfihatalmon. Még ha ettől úgy is tűnhet, hogy a gendernek nincs helye - elvégre még a méhészetnek is van tisztes, papírra nyomtatott szaklapja.
P.B. Hogyan lehetséges, hogy bár kilenc gender studies működik az ország egyetemein és az IBL (Akadémia irodalomtudományi egysége) is szervez ilyen előadásokat, még sem tudják különösebben sokan, mi is a gender vagy a parytet?
I.I. A parytet elsősorban politikai kontextusban értelmezendő, ott válik konkrét problémává, annál is inkább, mert a közelgő önkormányzati választások és a Kongres Kobiet miatt is sokakat zavar. Van szimbólikus és gyakorlati oldala is, amennyiben egyszerre szól a konfliktus a nők politikai életben való részvételéről általában és a konkrét irányszámokról. Mára világos - bár, ahogy a többi résztvevő is, beismeri, hogy nem követte részletekbe menően a vitát -, hogy nincsenek konkrét számok és százalékok, de a vita ettől függetlenül hasznos volt, új minőséget hozott, tudatosította a nők jelenlétét. A politikában viszont nincsen "lágy" irányítás; más intézményekben talán elég érv a tárgyaláshoz, ha valamitől "szebb lenne a világ", de itt nem elég. Persze a nők indulnak a választásokon, de valószínűleg jóval hátrább csúsznak a listákon a beígértnél - így hát nyilvánvalóan csalódottak és az is látszik, keményebb intézkedésekre lenne szükség a részvételül növekedéséhez. A rossz sajtó sem segít ezen: a parytetnek, ahogyan a feminizmusnak vagy a gyerektelenségnek is ez jut, szemben például egy háztartással foglalkozó apával. Ennek komoly kulturális okai vannak, amit nem lehet néhány hónap alatt felszámolni.
M.W. Annál is rosszabb a helyzet, mert a parytet a férfiaknak is lehetőséget adhatott volna arra, hogy visszalépjenek a hatalomtól és lehetőséget kaphattak volna arra, hogy megismerjék a másik fél pozícióját. Ráadásul a nők jelenlegi alacsony részvétele egyáltalán nem valami történeti állandót jelenít meg: '56-ig folyamatosan emeledett arányuk, amikor, mivel visszatért a történelembe a "hatalom", drasztikus hirtelenséggel hat százalékra csökkent. Úgy tűnik tehát, a nőknek egészen addig lehet helye a politikában, amíg nincs szerepe a hatalomnak. A nők részvételének szabályozására helytől függően nagyon sok modell létezhet: van olyan skandináv állam például, ahol a szabályok értelmében egyetlen nem képviselői léphetik át a hatvan százalékot. Szomoró, hogy itt a harminc sem működhet. Ő hisz egy optimista változatban, mely szerint a férfiak le tudnak mondani a hatalomról, elvégre az nem mindig kellemes: felelősség, bölcsesség, de egyúttal kényszer is. Egyszer fel kell ismerni, hogy léteznek olyan, értékes tapasztalatok, melyek jelen pillanatban nem hozzáférhetőek a hatalmat gyakorlók számára. Nem is beszélve arról, hogy egyáltalán nem felel meg minden férfi személyiségének a politika világa.
P.B. Tehát ha mindenütt egyenlőség uralkodna, egy ideális világban, a politikai életben való részvétel pusztán kompetencia kérdése lenne?
I.I. Épphogy ma is az az egyik fő ellenérv, hogy a nők részvételének hiánya kompetenciájuk hiányűval függ össze... És ne felejtsük el, a politikában sosem a kompetencia a legfontosabb - csak szeretnénk olyan világban élni, ahol ilyesmi előfordulhat. Még mindig érdemesebbnek tűnik számára a nők tudományos életében való részvételéről beszélni, mert még egy nemrég Brüsszelben lezajlott konferencia is csak azt bizonyította számára, hogy a legegyenlőbb nyugati országokban sincsen a tudományos életben egyenlőség. Bár egyre több nő tanul a felsőoktatásban, arányuk csak a tanársegédek szintjéig nagyobb - itt helyezkedik el az "üvegbúra", amit csak keveseknek sikerül áttörni. Pedig neki úgy tűnik, és ezt igazolta a tapasztalat is, hogy tudósnak lenni roppant családbarát foglalkozás. Hozzá kell azért tenni, hogy az ő férje mindig is egyenlőségpárti volt; de ettől függetlenül, kutatónak lenni olyan pálya, ami könnyen összeegyeztethető még a hagyományos szerepekkel is. Akkor miért fordulhat elő, hogy a harminc körül gyereket vállaló doktorandák publikáció hirtelen drasztikusan csökkennek és kevesebb pontot érnek, míg a velük egy idős, talán épp velük családot alapító doktoranduszoké hirtelen megnő? Miért? Mert elmenekülnek otthonról a laboratóriumokba és könyvtárakba, megalapozva a karrierjüket, amiről a nők egy része örökre lemarad. Persze ez is megváltozhat reformoknak köszönhetően.
M.W. Azért az is igaz, hogy manapság könnyebben elfogadják, ha például valaki feminista tematikájú szakdolgozatot vagy disszertációt ír, nem gyanakodnak rögtön lelki problémákra és nem próbálják azonnal más irányba terelni. Kell egy új generáció, ami nyitottabb lesz a kommunikációra, egymásra, és ehhez társul az intézményi és pályázati rendszer változása, az, hogy a kérdés kikerüljön az akadémiai életből az utcára, hogy egy edzőteremben is érthetőek legyenek ezek a kérdések.
P.B. De ugye azzal mindannyian tisztában vagyunk, mennyire sokat kell még ehhez várni és dolgozni?
I.I. Ott a parytet - pozitív diszkrimináció, persze, vitatható és vitatott, de ezidáig nem találtak jobb módszert. Itt nem is egyszerűen valamiféle pedagógiai értelemben vett esélyegyenlőségért kellene harcolni, elvégre a szóban forgó nők legalább olyan jól képzettek, mint a férfiak, a biológiai megalapozottság pedig egyre nevetségesebb; mintha azt mondanánk, a férfiak természettől fogva nyakkendőt hordanak (ha már a nők természetüktől fogva háziasszonyok). Nincs időnk kivárni, igaza lenne-e azoknak, akik szerint ha száz éve egyetemre se járhattak a nők, akkorszáz év múlva már elnökök lesznek. A demokrácia nem várhat! Egyszerre kell működésbe léptetni a százalékokról szóló szigoró jogi szabályozást és a szemléletmód megváltoztatását. Legalábbis ideje lenne végre eldönteni, jó-e az, hogy a nők jelen vannak a politikában. Ma senki sem tudná megmondani, előre vagy hátrafelé halad-e a dolog, még akkor sem, ha többek között a gender-tudatosságról is évente készül felmérés.
P.B. Talán a gendernek divatossá kellene válnia, hogy elkerüljük például a rémes női vezetőkről szóló vicceket.
M.W. Isten ments, hogy a gender divatos legyen, mert Lady Gaga is az, és persze legyen, de ez azt is magába foglalja, hogy tíz év múlva nem lesz az. Olyan változás kellene, hogy például ne érezzünk minőségbeli különbséget a férfiak és a nők által gyakorolt hatalom között, hogy vezethessen nő stratégiai fontosságú minisztériumot vagy épp hogy elismerjük, a hadügynél sokkal nagyobb a kultúrális ágazat jelentősége - különösen a mai hadászati technikákat figyelembe véve. A nők megjelenése teljesen új minőséget jelenthetne a politikában és a társadalmi életben, különösen, ha nem a fiúk régi játékaiba szállnának be. De ehhez bizonyos mechanizmusoknak működnie kell.
I.I. Az egy dolog, milyenek a sztereotípiák és az egy másik, hogyan működnek az emberek. Néha nők egyszerre nők és férfiak egy kapcsolatban, néha feministák, akik nem is tudnak róla, sokszor a férfiak is partnerként gondolnak a nőre. A régi kategóriák már nem érvényesek a mai életünkre - nincs más lehetőség, mint hogy mindennek meg kell változnia. A liberális azt mondaná, úgyis lesz női igazgató, mert a funkció betöltése, nem a betöltő neme a lényeg, de valamiért egyelőre mégsem így történik. Örülne ha ezek a változások még az én életemben, és nem száz év alatt zajlanának le, és a maga részéről meg is teszi, amit lehet, akár előadóént, akár íróként. De persze vannak, akik a frontvonalon harcolnak, és többet tudnának erről mondani.
M.W. A gender tudományos fogalomként, különösen a szociológiában egyértelműen fontos és szükséges. Az interdiszciplinaritás áttöri a tudományon belül húzódó határokat, de amiről itt szó van, az a társadalom maga, ahol nehéz megfogni a genderérzékenységet, hiszen sok kutatás nem aktivizálja ezeket a fogalmakat. Ha például egyenesen megkérdezik valakitől, feminista-e, gyakran nemet mond - közben a vele készített interjúból kiderül, hogy nagyon is az. Mások nem érzékelik, hogy bizonyos sztereotípiák, például a már említett női sofőrökkel kapcsolatos mennyire szélsőségesen antifeministák. Nagyon jó, hogy az UniGender működik, sokan vesznek részt benne és támogatják, de ne felejtsük el, hogy amikor kilépünk a plázába (szó szerint, mert az előadás egy pláza halljában zajlott egy könyvesboltban...), más lesz a valóság.
I.I. Máshogy gondolkodunk, változik a diskurzus. Abban sem értünk egyet, mi a dolga a feministának, mindenütt jelen kell-e lennie vagy tartózkodhat bizonyos dolgoktól. Ő például nem ad interjút női magazinoknak, mert véleménye szerint ezzel az írásai értelmüket vesztenék és alá kellene vetnie magát a piac nyomásának; mások szívesen nyilatkoznak. Vannak változások és összességében pozitívak, de vannak visszásságok is: a hétvégi krakkói Conrad-fesztivál például elképzelhetetlen lett volna női "szakasz" nélkül, ugyanakkor a nők még mindig elkülönítve szerepeltek, két csoportra osztva: feminizmusra és családtörténetre, mindannak dacára, hogy a panelek résztvevői korántsem hasonló módon viszonyulnak ezekhez az általános, de valamiért a nőkkel azonosított témákhoz. De ne beszéljünk esetleg a parytetről?!
http://blubry.pl/artykul7253,parytet_nie_parytecik.html (lengyel beszámoló)
http://www.facebook.com/home.php?#!/album.php?aid=260241&id=179973777866 (képek)
