Tegnap nem túl ünnepélyesen vagy lelkesen, de hivatalosan is bejelentettem, hogy ebben a félévben sem sikerül megirnom az angol szakdolgozatom. Istvánnal ma hivatalosan is "A Béna és a Bamba" néven nyomulthattunk a zalaegerszegi főutcán, mert neki beállt a háta és sántitott, én pedig felhúzott orral az eget nézve tipegtem, nehogy kicsusszanjon a napi kontrollon az orrkagylómba applikált kenőcs. Mindez azért kellett, mert tudtuk, hogy a főutcai újságos biztosan tart ÉS-t, és a tegnapi szám Ex Librisében ott van V. Egyébként tegnap megnéztük a lengyel barátnőim által sokat dicsért Soul Kitchent, és nem tartom nagy filmnek, csak kifejezetten szórakoztatónak.
De a nap meglepetése, hogy valami hirtelen sugallatnak eleget téve felnyitottam a gyerekkori képeslapgyűjteményemet rejtő dobozt. Na jó, elsősorban azért, hogy hátha a kezembe akadnak régi lengyel családi képeslapok. Ilyen is akadt, de a legfurcsább - a kezembe akadt a czestochowai ikon reprodukciója, amit még általánosban vehettem magamnak valahol. Most akkor nincsenek véletlenek?
Amint összeszedem magam, tovább olvasok egy jó, ámde elég valószinűtlen tematikájú tanulmányt (Lynn Spiegel, From Theatre to Space Ship. Metaphors of suburban domesticity in postwar America).
