A MÖB pályázati rendszere jó másfél órája nem elérhető, a doktori részképzés határideje 8 perc múlva lejár. Ez már csak a zenészek játéka a süllyedő hajón, elvégre még a mai napon postára kellett volna adnom, amit online sem tudtam teljesen feltölteni. Persze, nem kellett volna a végére hagyni, nem kellett volna bemennem az óráimra, csak mert különben nem kapok jegyet, nem kellett volna Magyarországra utazni, nem kellett volna ebédelni, meg úgy egyáltalán. De azért majd megbolondulok, hogy nem sikerült még csak megpályáznom sem, amiért egyáltalán átiratkoztam nappalira, amiért pénteken holtfáradtan hitelesitésért szaladgáltam Piliscsabán, amire olyan szép ajánlásokat irtak nekem... Hát.

Egyébként Magyarországon beszereztem a hiányzó Satrapi-képregényeket és még mindig zseniálisnak tartom őket. Sajnos nem irhatok Eve Ensler könyvéről, mert lenyúlták előlem a recipéldányos szekrényből, de helyette lesz sok feministasemleges könyvem. A Fiatal lengyel dráma-kötetből remeknek tartom - és jól használhatónak - Marek Pruchniewski darabját (Lúcia és gyermekei), valamint felettébb szórakoztatónak a Koronázást Modzielewskitől. (A Homokozó ellenben elrettentő kortárs, a válogatás lineáris olvasata csak igazi polonofileknek ajánlott!) A magyar kiruccanás további tanulsága, hogy a rém gyengének tűnő Úrilányok Erdélyben mindent visz, az összes könyvesláncnál a csúcsra tört - de én csak azért se fogok róla megemlékezni a konferencián. Választottam ellenben két másik, viszonylag friss megjelenést, egyikük anya-könyv - és mivel hajlamos vagyok megdöbbenni, mennyire máshogy szólnak a beért magyarok az anyjukról, mint az általam szétszedett lengyelek, magam is kiváncsian várom. A legnagyobb csalódás viszont mindenképp a Nők lapja volt, amire a lelkecském mélyén mindig úgy gondoltam, mint egy jó értelemben vett női lapra, amit még gyerkőcök és férfiak is komolyabb jellemkárosodás nélkül vehetnek kézbe. Hát, már nem gondolom úgy. Fájdalmas, hogy betört a bulvár ebbe az utolsó kis fészekbe, és mostantól jobbra kellene tolódnom valami olvasható  cikk után (ami meg persze más szempontból nem olvasható...) Maradnak az emlékek, és a megkönnyebbülés, hogy nem kell tovább lengyel analógia után kutatnom. Bár nem bántam volna, ha találok.