Észre sem veszem, hogy repül az idő... A januárt félelemben töltöttem, mert hiába voltam az utolsó ember, aki mellé beköltöztettek bárkit is, egyszer véget kelljen érjen a boldog egyedüllétem. Egyébként tényleg boldog és hasznos volt - egy hónapot a SEW-nek és a vizsgáknak szenteltem, nem mentem haza, nem foglalkoztam V2-vel, csak átadtam magam a varsóiságnak. Láss csodát, nem betegedtem meg, látszott rajtam, hogy mosolygósabb vagyok, letettem a vizsgáim nagyját, és meg sem bukok, ha - nem találok lakást. Találtam, egy bájosan romos, télen jéghideg második emeleti furcsaságot Mokotówban, ahol a többi lakással közös előtérben van ugyan a mosdó, a szobámban a közös zuhanyfülke, a konyhában nincs fűtés, ha mosogatni akarunk, addig kell rángatni a csapot, míg folyik a víz, de különben is, néha figyelmeztetés nélkül napokon keresztül órákra elzárják... Szóval, egy bájosan romos, de roppant olcsó lakásban lakok Varsó belvárosának szélén. Fordítom V2-t, ha épp haza tudok szökni Magyarországra. Nem emlékszem, mikor voltam utoljára bulizni, szórakozni mindenképp csak akkor, mikor István itt volt kilenc napig disszertálni. Nem disszertálok, nem írok angolos szakdolgozatot, nem írom az itteni szakdolgozatom, nincs időm mást fordítani, bár ezen a héten ez a kijelentés hisztinek tűnhet, mert épp rengeteg helyen jelenek meg az 1.könyves feszt. miatt, és nincs erőm kikapcsolódni. Megint betegeskedni kezdtem. De. A lényeg, hogy jöjjön a tavasz, végre megszabadulhassak a kabátjaimtól, végre lássam magam előtt azt a három Magyarországon tölthető hónapot, és jobb lesz. És talán újra ráérek majd nőtörténettel foglalkozni, talán bevetem magam pár napra az Idegennyelvibe, és felduzzasztom a Lengyel Írónők Tárát, talán lesz néhány bohó délutánom, amikor kedvtelésből újra nekifutok Keff drámájának, talán elkezdek napsütötte padokon magyar nőírókat olvasni, talán látok denevért az ártéri tanösvényen, talán hallok vadat neszezni a balatoni nádasban a nagyszüleimnél, talán meghajtom anyámék kutyáját a zalai dombokon, talán eljutok végre apósék alföldi telkére, talán kimegyek a strandra, lemegyek a térre, felmegyek a hegyre, hogy nézzek szerteszéjjel. Szóval, ez még nem a vég, csak egy nagyon, nagyon hosszúra nyúlt hatásszünet.