No, harmadik napja fekszem itthon, úgyhogy most már hivatalos, hogy nem fekszem ki egykönnyen, de bevetettem mindent, hogy a lehető leghamarabb normalizálódjon a helyzet. Ma kénytelen voltam kimerészkedni a városba, mert beérkezett az előjegyzésem a könyvtárba - annak örömére, hogy nem tudok felkelni, belevetettem magam a hosszas memoárok olvasásába, amiket még az év elején jelölt ki számomra a kinti kontaktunk (akinek ma nem mehetek el az öko-femi-krimi szemináriumára, a szívem összetööört!) Ma reggel fejeztem be Joanna Olczak-Ronikiertől a W ogrodzie pamieci-t, azonnal nekilátok a Prosze bardzo-nak Anda Rottenbergtől, ami maga lenne a toxikus anya vallomása - alig várom! Addig is jó hírek az általános kétségbeesésben (nemleszhollaknunk-nemleszmitennünk-nemleszmunkánk-mileszvelünk) apró, de jó hírek: megjelent egy recenzióm a könyvesen, immár a saját nickemen, Istvánnak meglett a lengyel "lektorátusi" nyelvvizsgája és megjelent az bizonyos régen ígérgetett Sylwia Chutnik-beszélgetés a Pro Arteben! http://proarte.net.pl/wywiad116.html

Joanna Olczak-Ronikiej, W ogrodzie pamięci. Znak, 2001.

Jelenségként talán fontosabb, mint műalkotásként, bár ez gyakori probléma a családtörténeteknél. Annak ellenére, hogy az első tíz oldalon csak sokadszorra jutottam túl, végül szinte letehetetlennek bizonyult a könyv, amiben egyrészt nyilván szerepet játszik a mások életébe való betekintés (szinte) mindannyiunkban bujkáló vágya és a saját családtörténet híján másokéba kapaszkodás, de leginkább az izgalmas magán-politikatörténet, ami kibontakozik. Mert bár szeretné a szerző, ha keménységük és pragmatikusságuk ellenére is hamisíthatatlanul "nőies" (ruci-cuki-muri) anyja és nagyanyja legyen a főhős, a legérdekesebb a családban Maks, aki lánglelkű romantikus patriótaként jelenik meg a századfordulón és a szovjet tisztogatás áldozatául esett kommunistaként búcsúzik tőlünk. Bizonyos kérdésektől nem kíméli meg a családot és az olvasót a szerző - cseppet sem spórol az iróniával, amikor arról esik szó, hogy a nagyanyja testvérei a szüleiktől kapott apanázsból lehettek világforradalmárok, de sajnos keveset tudunk meg róla, a saját érzéseiről és élményeiről, mert a történetnek a háború ködös évei utáni öntudatra ébredéssel vége szakad. Kár. Ahogy az is, hogy a szocialista párt fejlődése mellett sok más történeti szál elsikkad, pedig a könyv első pár fejezete sokat ígér az ébredező nőmozgalommal és a túlságosan mélyen sosem alvó lengyel antiszemitizmussal. Még a kis színesek is élvezetesek, mint amikor a családi kiadó könyveiről ír, de az anekdoták a századforduló táján élvezetes, de objektívabb történelemfoszlányoknak adják át a helyet. Kutatás-szempontból a legfontosabb a patriotizmus és a kirekesztettség, valamint az anya- és általában szülői szerepek sokasága, ami megjelenik a könyvben; bár nyilvánvalóan szűk a polgári perspektíva, amiben mindez megmutatkozik.