Bár ez a "mindenki-más-számára-érdektelen" évfordulók egyik mintapéldája, de: (nagyjából) tegnap volt három éve, hogy megtaláltam a kutatási témámat. Amit, mint ma rádöbbentem, nem kimondottan illő módon azzal ünnepeltem meg, hogy nem jelentkeztem újra a Fiatal Szlavisták Konferenciájára. Pedig álmodoztam róla, milyen lenne doktoranduszként visszatérni Prágába, ahol minden elkezdődött a homályba vesző 2008-as esztendőben, amikor ott termettem halálra rémülve a sok oroszul és csehül hablatyoló Mgr, de leginkább PhD között magyar egyetemistaként... De épp ezért, inkább őrzöm a szép emlékeket, és nem gyűjtöm a rendszeressé sűrűsödő elutasításokat. Prágába pedig elmegyek majd magam, ha egyszer telik rá. Arra viszont meg sem próbálok visszagondolni, mennyire nehezen ment a kutatás kezdeti szakasza, amikor ott álltam a lengyel polc előtt az (egyébként hőn szeretett) Idegennyelvi Könyvtárban, és rájöttem, mekkora a baj. Bár azokban a pillanatokban, amikor elrötyögök magamban, milyen is volt a googlebookson talált tanulmányokat forrásból bontogatva előbányászni lementendő oldalanként váltott számítógépeken, mert a szerver előtt nincs titok... szóval akkor még jobban szeretek ösztöndíjas lenni Lengyelországban.
(A képen Kellermann Viktória beszél halálfélelmét palástolandó, 2008. október 23., Prága.)
