Lejöttem a literán (Veszett lelkek vándorolnak, Szécsi Noémi, Nyughatatlanok)!! Aaaztán... bővitgetem a Lengyel Irónők Tárát, újra és újra meglepődve azon, hogy a következetesség és az irónők sokszinűsége minduntalan arra kényszerit, hogy olyan nőkről irjak, akikről nem feltétlenül lenne kedvem (pl. abortuszellenes konzervativ katolikusokról - de persze ezzel a vonulattal találkoztam már a filós szakdolgozatom miatt is, és akkor is megvoltunk valahogy). Ha már katolikus és konzervativ, elolvastam a Képmás magazin augusztusi gender-összeállitását, ami nem okozott különösebb meglepetéseket, bár volt néhány olyan szinten mocskolódó és intoleráns megjegyzés, amiért nem feltétlenül nevezném családi lapnak. A következetlenségeken ebben a regiszterben igazán felesleges fennakadni. Egyébként meg, amikor épp rászánom magam, Szalay Edinát olvasok (A nő kétszer. Neogótika és női identitás a mai észak-amerikai regényben. Debrecen: Kossuth, 2002. - a kedvtelenség nem a könyvnek szól, az nagyon is kedvemre van, hanem az angol szakdolgozat nevű leselkedő rémnek). Na, szóval Szolnok, lassan feldolgozom V2 elvesztését, lassan feldolgozom Varsó közeledését, de se lassan, se gyorsan nem szokom egyelőre a gondolatot, hogy férjtelen vágok neki a kalandoknak. És mindjárt. Kalandoknak ám, mert például október 13-án szerepelek majd Poznanban a Pro Arte szülinapi fesztiválján, ahol arról tartok majd előadást, hogyan ismeri meg a várost a magyar nő. Ejj.

Halász Margitot olvasok. Mi mindenre nem jó, ha az ember elmegy JAK-táborba!

Hazajöttem Szigligetből, háromszor tolmácsoltam öt nap alatt (szerintem sok hibával, de mindenki vitatkozik - csak abban értenek egyet valószínűleg, hogy az Ace Ventura-mimikámon segíteni kell, mert akkor sem, de akkor sem szabad fintorognom, ha a kérdés már ötödik perce tart, a fonál meg már rég elveszett...) Szóval, arcolok.

Működésemet felemlegeti az összes beszámoló, úgy mint...

• a kulter.hu ("Szathmáry-Kellermann a délutáni program tolmácsaként is szolgál, és annyira csicsergően kedvesen beszél lengyelül, hogy az ember akkor is odafigyel rá, ha egy szót sem ért abból, amit mond."): http://kulter.hu/2011/08/a-tolmacs-az-az-iro-aki-nem-szereti-magat/
• a kultúra.hu:  http://www.kultura.hu/main.php?folderID=1174&articleID=316726&ctag=articlelist&iid=1
• a felonline.hu: http://felonline.hu/2011/08/26/harmadnapon-jak-2011-tabor-3-nap/
• a litera.hu (ahol életemben először írták el a nevem :)): http://www.litera.hu/netnaplo/jonnek_az_irok_avagy_gulliver_szigligeten
• de még a gazeta.pl is: http://cjg.gazeta.pl/CJG_Lodz/1,104407,10200308,Literacki_eksport__czyli_lodzka_poezja_na_Wegrzech.html

Na meg persze aki nem is tudosít, csak leközölte a programot, az is kénytelen-kelletlen közölte mind a rengeteg karatkerem, így ott vagyok az Irodalmi Jelentől a Magyar Hírlapon át a Mandinerig mindenütt.

Woooooooow!

Minden nap egyre kinzóbb vággyal gondolok vissza Poznanra. Sok jót nem tartogatott a hazatérés, és, visszagondolva a Magyarországon töltött másfél hónapra, csupa szomorú következtetést tudok levonni. Elkészitettem egy recenziót valakiknek, akik már vagy nyolcat lehoztak - semmi. Elvégeztem egy tanulmányon a publikáláshoz szükséges változtatásokat és elküldtem annak, akivel mindezt egyeztettem - és semmi. Hosszú várakozás után értesitettek arról, hogy elnyertem egy ösztöndijat, ami elég lett volna ahhoz, hogy befejezzem a doktorit - de a feltételek olyannyira siralmasak, hogy azt hiszem, épeszű ember meg sem pályázza, ha mindezzel tisztában van. Nem fog összejönni V2, és ebben nekem semmi szerepem nem volt, szivre tett kézzel őszintén állitom, hogy mindent megpróbáltam, amit szerződéskötés nélkül tiszta lelkiismerettel meg lehetett próbálni - mégis rengeteg időt vesztegettem el a semmiért. Holnap felkelek, és megpróbálom lezárni az összes magyarországi ügyemet. Aztán nem nagyon nézek vissza.

Apropó, angol szakdolgozat. A terv 2009. január óta ül, akkor döntöttem el, hogy az egyetlen emberhez irom, aki hajlandó velem foglalkozni, olyan témából, amihez egyáltalán nem értek: filmből. Volt előtte minden, hajjaj - szerelmes voltam a 20. századi angol irodalomba, lehetett volna valami elbeszélői sikos csoda; aztán Poznanból Halina Poswiatowska rajongójaként értem haza, és égtem a vágytól, hogy megirjam az én- és testkép poétikáját Sylvia Plath költészetével összehasonlitva; és persze mig a HP-nál töltöttem napra napot, hétre hetet, eszembe jutott néha az is, hogy a helpdesk-nyelv sajátosságait kellene rendbe szedni (de tény és való, hogy fikarcnyit sem értek a nyelvészethez). Aztán... Tudniillik, én 2008 januárjában megszereztem az abszolutóriumot, és engem ott azóta senki sem látott. Persze, leadtam 2009 nyarán a tanári szakdolgozatom, kaptam is rá egy csinos jelest, de innentől csak a lengyel hajtott, mert meg voltam róla győződve, hogy visz valahová. Az angol viszont, hiába tiz éves korom óta a szerelmem, mindennapjaim édesitője etc etc mégis csak olyan dolog, amit rajtam több millióan birtokolnak - vagy legalábbis vélnek birtokolni - kis hazánkban. Igy aztán mindig az angol maradt hátra. Még akkor is, ha feltaláltam egy könnyű szakdolgozati témát - a '90-es évek romantikus-gótikus kvázi-sci-fijeiben szeretném a cselekmény szintjén kritizált nemi sztereotipiák szempontjából vizsgálni, különös tekintettel a gótikus hagyománnyal és az ötvenes évek amolyan új viktoriánus családképének filmtörténeti megjelenéseivel való összehasonlitásra, a női-férfi szerepek változásait.

Röviden: na nehogymá' előbb kapjam meg a Varsói Egyetem Kelet-Európa szakértői diplomáját, mint az angoltanárit :)

Nekirugaszkodtam a varsói beiratkozásnak, de titokban azt is eldöntöttem, hogy a következő életemben csak akkor állok neki ilyesminek, ha A, minden világos; B, legalább abban az országban tartózkodok, ahol felvilágosíthatnak. A szívem összetörik, hogy megint parkolópályára kell irányítanom azt, ami igazán foglalkoztat, valami olyanért, amiben legfeljebb csak találhatok valami izgalmasat. Ellenben hasznos. Addig is próbálok a munkában szórakozást találni, itt van mindjárt az írótáboros oda-vissza fordítgatás, amiben életemben először arra kell figyelnem, hogy inkább pontos legyen, mint jó (lévén: nyers). Igyekszem a szövegeket olvasva nem gondolni gonoszul arra, miért is nincs nőirodalom, de kicsit úgy alakult, hogy a mezőnyből nem feltétlenül a szakmailag kötelezők tetszenek legjobban. Szeretem ezeket a kirándulásokat a túlpartra, valljuk be. V2 alakul, de nem egyszerű az ügy; már csak azért sem, mert a főhősön a kelleténél többször uralkodik el valamiféle lányos zavar, ami valljuk be, nem annyira illik egy ősz hajú, masszív mutáns harcoshoz. De mint mindig, újra meg-megdöbbenek, milyen szöveg kerül monitorra, úgyhogy amit egyelőre látok, nem a vég. De nem is a vége.