Annyira meglengyelanyásodtam, hogy többet takarítok, mint blogolok... De minderről igazából a kollégium tehet: a csinos nők elképesztően rendetlenek (nem magamról, hanem az öt tip-top lakótársról beszélek...), a netkapcsolatunk pedig reménytelen. Most, hogy két hétre hazajöttem intézkedni, szervezkedni és remélhetőleg kutatni-írni-fordítani, végre kicsit elengedhetem magam. De dolgozom a helyzet megoldásán, már három wifivel ellátott könyvtárba beiratkoztam, van remény.
1. Épp egy hete jártam a varsói gyógyszerészeti múzeumban (Muzeum Farmacji im. Antoniny Leśniewskiej w Warszawie, ul. Piwna 31/33), ami a műfajában egyáltalán nem rossz. A szokásos berendezés-eszközök-csomagolások körön túl hoz egy kis újdonságot is - van egy külön termecskéje a hagyományos japán vándorpatikusok dobozaival, gyógyszereivel, és a hát a gyógyszerek alapanyagaival... A legérdekesebb az lenne, ha találnék még kilenc embert, akit érdekel a névadó. Antonina Leśniewska élete: amolyan emancypantka, Varsóban született és halt meg (1866-1937), de időközben megnyitotta például az első női gyógyszertárat Szentpéterváron, gyógyszerésziskolát nyitott kizárólag nőknek, és mindenféle szervezetekben tevékenykedett például a nők egyenjogúságáért. Különös érzés visszagondolni, hányszor sétáltam el a Marszalkowskán az épület mellett, ahol a varsói patikája működött (72-es házszám, az ul. ks. I. Skorupki sarkán, könnyű észrevenni, mivel a neogótika még ezen a szakaszon is ritka; egyébként itt működik az Olasz Intézet). Életrajz, sajnos csak lengyel nyelven itt: www.muzeumfarmacji.mhw.pl/mhw/index.jsp Ha sikerül csoportot szerveznem az előadásra, még írok!
2. Pénteken meghallgattam Ann Snitow előadását a PAN-IBL gender studies-képzésének évnyitóján. A sokat sejtető cím What Contribution Might Feminism Make To Political Language, a tartalom? Sajnos baleset után járt Lengyelországban a húszéves Federa születésnapja alkalmából, valószínűleg ezért (vagyis a sok gyógyszer miatt...) sem sziporkázott... Röviden: a fordulópontok változást hoznak a nyelvben is, a '60-as, '70-es évek mozgalmai például rengeteg új kifejezést teremtettek (pl. sexual harassment, domestic violence, the wage gap, marital rape, date rape, homophobia, the double day, feminisation of powerty), ami csupa egyszerű jelenséget ír le, de korábban nem volt nyelv, amin beszélni lehetne ezekről. Sokaknak persze azóta sem érthető ez a nyelv, elvégre pl. a munkahelyi szexuális zaklatás a mai napig nehezen tűnik értelmezhetőnek akár Magyarországon is...) Annak idején pedig még az érintettek sem üdvözölték egyöntetű lelkesedéssel, hiszen például amikor először jött el Közép-Kelet-Európába és beszélt arról, hogy "the personal is political", őrültnek nevezték, amiért vissza akarja hozni a politikát az épp csak függetlenedett mindennapokba. Beszélt még aztán arról, hogyan különült el a feminizmus nyelve az emberjogi küzdelem nyelvétől, és arról, hogy milyen nehéz volt a tíz évvel ezelőtti támadás után nyelvet találni az érzelmeik leírására - noha ő például a háza tetjéről nézte végig, ahogy a tornyok leomlottak, és hogy részben a késedelem és a hamarabb reagáló jobboldali beszédmód az oka, hogy a reakció ilyen mértékben megkésett, hogy a társadalom csak most, az utóbbi öt hétben néz szembe olyan problémákkal, mint a többmilliós munkanélküliség, és csak most kezdi el kialakítani a nyelvet, amin minderről beszélhet. Egyszóval jobb, ha a nyelv - mint egy esernyő - készen áll amikor a konfliktus eljön, nem lehet lyukas, nem lehet hiányos, nem felejthetjük otthon és nem állhatunk neki akkor és ott létrehozni - folyamatosan dolgozni kell rajta, mert lehetetlen előre látni, mikor jön el a fordulópont.
3. Több újság is megjelent feminizmus-, de legalábbis nőkép-közeli cikkekkel, a Znak feminizmussal foglalkozó számát remélem, nemsokára elolvashatom egy könyvtárban; a Polityka pszichológiai mellékletével hasonló a helyzet; viszont elkeserítő a tény, hogy míg tavaly ilyenkor arról írhattam, hogy a Pani domu vagy a Gala is legalábbis profeminista cikkeket közöl, mára a Wysokie Obcasy is bárgyú női lap lett, az Extra pedig olyannyira ellaposodott, hogy meg sem vettem. Jó lenne látni, miért következett be ez a hirtelen fordulat - divatok jönnek-mennek persze, de a könyvesboltok polcain sem látom azt a lelkesedést, mint tavaly. Mindenesetre kíváncsi leszek.
4. Elméletileg ha a DOSz nem is hagyja, hogy részt vegyek a World Science Forumon önkéntesként (amit nagyon sajnálok, mert el sem tudom képzelni, hogyan működhet egy ennyire nagyképűen elnevezett happening), épp vele egy időben részt vehetek - ha csak segítőként is persze - a varsói Women and Holocaust konferencián (womenandholocaust.eu/). Persze legkésőbb az ottani tapasztalatokkal jelentkezem!
5. Miután elhatároztam, hogy a posztszocialista országok nőmozgalmaival fogok foglalkozni, rá kellett jönnöm, hogy a téma nem olyan borzasztóan magától értetődő, mint gondoltam. Vagy szeretném, mert szeretnék végre egy szakdolgozatot "ellazázni"... De úgy tűnik, a dolgot igenis kutatni kell, hátha közelebb visz annak a megértéséhez, miért is nincs nálunk feminizmus.
És most megyek, és felmosom az előszobát, hogy holnap már semmi se állíthasson meg! (Persze azt leszámítva, hogy István előbb-utóbb befut a lengyelországi fociküldetésből, és akkor átlényegülök fehérlovashercegreváró feleséggé. De visszatérek.)
+1. Ha más nem, népnevelőnek még mindig elmegyek - az egyik szibériai lakótársnőmből már többször csikartam ki olyan megjegyzéseket, hogy ő is feminista szeretne lenni, mert azt látja, hogy megszerelem az ajtót (vannak csavarhúzóim, na), az mp3-lejátszót (csak resetelni kellett, nem nagy ügy), tudok cipekedni (hajjajj!), és mindent megoldok. Mondjuk amikor legutóbb valami ilyesmit csináltam, ott állt az összes többi lány is, a fentebb jellemzett novoszibirszki leányzó pedig félkomolyan meggyanúsított, hogy boszorkány vagyok. De hát végül is ez, de még a vízbefojtásom is illene a sztereotípiákba...
