Visszaértünk Lengyelországba, a toruni Empik zárása előtti másodpercben beszereztem az aktuális Zadrát, Pesten szaladgálva beszereztem egy halom recenziós példányt, közöttük a Pászt Patrícia nevéhez fűződő Mai lengyel drámairodalom/Fiatal lengyel dráma köteteket, hamarosan megtudom, milyen is Maslowska magyarul. Még 18 nap a finisig, utána csak a feminizmusé vagyok, addig... Legalább egy életre kiismerem magam a nőlidércek körében, mint amilyen a latawica, a mara, a Mora, a Mamuna, a wila... Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy bátran jelentkeztem egy konferenciára, azt ígérve, hogy megválaszolom a kérdést, miért nem olvasunk Chutnikot Magyarországon. Hátha beválogatnak - ellenkező esetben nem árulom el a választ!
2010. december 14, 15:00 - Otwarte seminarium: Gatunek - Kanon - Polityka.
Arleta Galant, Prywatne/publiczne/autobiograficzne. O dziennikach i esejach Jana Lechonia, Zofii Nałkowskiej, Marii Kuncewiczowej i Jerzego Stempowskiego, Warszawa: DiG 2010 - Aleksandra Krukowska, Kanon – kobieta – powieść. Wokół twórczości Józefy Kisielnickiej, Szczecin: WNUSz 201 - Agata Zawiszewska, Życie świadome. O nowoczesnej prozie intelektualnej Ireny Krzywickiej, Szczecin: WNUSz 2010.
A lengyel feminizmusnak vannak a magyarok számára végképp felfoghatatlan vonásai is, többek között az, hogy decentralizált. Bennünk persze fel sem merülhet a kérdés, hogy azért maradjunk le egy konferenciáról, mert áthidalhatatlan a távolság, esetleg azért ne férjünk hozzá egy könyvhöz a könyvtárban, mert szinte a világ másik felén adták ki. Lengyelországban viszont pusztán a földrajz is arra késztet mindenkit, hogy kisebb-nagyobb központokat hozzanak létre a maguk örömére és hasznára, amik aztán egymással együttműködhetnek. Nekem úgy tűnik, Poznan feminista szempontból Szczecin "nővérvárosa", hiszen Inga Iwasiów az utóbbi hónapokban legalább háromszor nyilatkozott meg nálunk különböző ügyekben, és az említett nyílt szeminárium tulajdonképpen három szczecini ifjú doktor műveinek volt a bemutatója. Csak halkan jegyezném meg - a helyszín megválasztása páratlan, a Tudomány Poznani Barátainak szentélyében csupa ősz férfi néz ránk a falról, lepcses szájú csélcsapokra és a néhány megtévedt férfiemberre.
Ahogy Gajewska s rámutatott, a legszebb az, hogy hiába más a három könyv, mégis létrejöhet róluk egy beszélgetés, mégis kommunikálhatnak egymással. Van köztük műfajra irányuló, és van, ami bevallottan lektűrt kutat, mindhárom szórakoztatóan és szellemesen van megírva, már amennyire a felolvasott részletek hallani engedték, és mindhárom régen várt jegyzet a lengyel nőirodalomhoz. Engem minden irónia nélkül elképeszt a lelkesedés, és munkabírás amivel ők, vagy akár a szótár csapata is, néha elkeseredetten, néha persze elfeledett lányregények felett jókat kacagva, néha pedig a városukra vagy a történelmükre rácsodálkozva küzdenek azért, hogy a maguk korában tán rongyosra olvasott, de már akkor is marginális jelentőségű írónők emléke fennmaradjon. A kutatók közül a legtöbben egy listából indultak ki, amiről valamiért megtetszett nekik egy ismeretlen név - a szótárazók a mai napig ezt a lelkesedést igyekszenek átragasztani a lelkes diákokra. Egyébként ez ugyanaz a tekintélyelvvel is szembevonuló lelkesedés, amitől én is szenvedek néha, mert a módszertani problémák mindig ugyanazok: vitatkozni kell a források jogáért és vitatkozni kell az arányokért, megadni a teret a szociológiának és teljes képeken erőlködni. Elfogadva, hogy nem mindig jó, de általában legalább fontos irodalom, amiről írunk. Úgyhogy, mit mondhatok: a könyvektől ne várjon senki újonnan felfedezett lengyel klasszikusokat, de szórakoztató irodalomtörténeti és kritikatörténeti, netalántán elméleti nyomozásokat örökítenek meg, többek kacagtató anekdotákkal az irodalmat tojó tyúkanyókról (bezzeg a sasok! sólymok! ó, férfiak - valaha mit meg nem engedhetett magának egy recenzens!) és valószínűleg esetenként azért pityeregtető életrajzi részletekkel. De ha így is lenne, ennyi könny azért talán csöpöghet a tudomány oltárára.
