Wycieczka Szlakiem Wielkopolskich Pisarek - No Women No Art; 12:00

Lengyelországban egyre fontosabb lesz a nőtörténet, úgy tűnik, minden város fel akarja fedezni vagy idézni azt az arcát, ahol a dámák szalonjaiban is zajlott az élet és akadt a fűzfapoetesszek között számos tehetséges is. Sokat irtam már a krakkói lányokról, akik már a harmadik kötetüket készitik elő; márciusban jelenik meg egy varsói séta- és esszékötet, többek között Chutnik tollából, de a poznaniak sem restek, ha forrásoknak és rendelkezésre álló napos óráknak hiján vannak is. Az első, legendás kirándulás kilenc órát tartott, a mostani, rendhagyóan villamosos talán csak másfelet. Más megközelitést igényelt, mint a gyalogos útvonalak: ott a városé a főszerep, loholás közben kevesebbet tudunk előadni és megjegyezni is, mig ha villamosra szállunk, ami a nosztalgiajárat kötött útvonalát követi, nem kapjuk meg ugyan azt a pluszt, hogy felfedezni véljük a szerzők és aktivisták auráját a lépcsőházban téblábolva, viszont kényelembe helyezkedve "mozizunk" és átadhatjuk magunkat a hallottaknak. Ez is egyfajta hangulat: nem helyet és aurát, hanem elmúlást és miliőt kergetünk. Az első vendéggel szó szerint, poznani krimiszerzőről lévén szó: Joanna Jodełka a várost járva keresi a helyszineket, ahol elképzelhető a bűntett, második regénye nemsokára kézbe vehető. Régi és új szerzők közül sorra került még Kazimiera Iłłakowiczówna (aki irt verset a poznani villamosokról, hogyne, hiszen az ablaka a villamosgarázsra nézett - otthona ma múzeumként látogatható, ul. Gajowa); Hanna Szeląg; Łucja Danielewska; Joanna Roszak; Bianka Rolando és Agnieszka Baranowska (aki itt már csak azért is fontos, mert egy Matka Polka-parafrázis szerzője). Róluk és más irónőkről is olvashat mindenki a pisarki.wikia.com oldalon. Persze remélhetőleg lesz még kirándulás, és akármilyen kurta-furcsa, azért ügyesen reklámozott és sikeres egy túra volt!

http://www.facebook.com/#!/album.php?aid=303409&id=147880834609 (képek)

http://pisarki.wikia.com/wiki/Szlakiem_wielkopolskich_pisarek_20_listopada_2010

Zróbmy sobie parytecik! Ksiegarnia Bookarest, 19:00.

Parytettől volt hangos egy ideig a sajtó, ami a pozitív diszkrimináció parlamenti megnyilvánulása. Mára nyilvánvaló, nem lesznek kőbe vésett határok a két hét múlva esedékes választásokon (sem), de a beszélgetők szerint mégsem volt haszontalan az elmúlt hónapok felbolydulása, hiszen nagyobb tudatosságot, hasznos vitát eredményezett. Bár az este során, ahogy a résztvevők őszintén be is ismerték, a legkevesebb szó talán a beígért arányszámokról esett - talán nem is baj, hiszen a kitűzött cél legalábbis részben a gender-tudatosság jelen helyzetének megvitatása lett volna. Vendégek voltak:

Inga Iwasiów, olvasó, író, irodalmár, egyetemi oktató, akinek többek között a Smaki i dotyki elbeszéléskötetet vagy az idei Ku sloncu-t köszönhetjük olyan elméleti művek mellett, mint a Gender dla srednio zaawansowanych.

Marcin Wilk, újságíró, publicista, az UniGender online folyóirat főszerkesztője (http://www.unigender.org/).

A vendégekkel beszélgetett: Paulina Brygman, médiaszereplő-alkotó a szó nemes értelmében, aki a meghívottak rövid bemutatásával kezdte az estet, amire a résztvevők rögvest reagáltak:

I.I. Kulturális nemmel, genderrel foglalkozóként kissé megmosolyogtatta, hogy a feminista irodalomkritikus címkét rásütötték, bár való igaz, nagyon is fontos személytől kapta ezt a bélyeget egy hajdani kritikában. A kifejezés kissé régimódi, de az interneten megőrződött, ő pedig megbékélt ezzel, elvégre az életet, önmagát és még számos más dolgot kutat. A parytet elsősorban nem is a politikában, hanem a tudományban érdekelné, és jobban örülne, ha nem csak kedveskedve becézett parytecik maradna. Ne feledkezzünk meg arról, hogy hiába mozgunk épp feminizált/női körben, a tudományt és az egyetemi életet a mai napig patriarchális férfiak irányítják - sajnos, hiszen önmagában nem lenne egyértelmű, hogy a férfi volttal automatikusan együtt jár a patriarchális gondolkodás is.

M.W. Hogyan lett feminista? Leginkább az anyját és fájdalmát megismerve, még gimnazista korában, akkor persze egyelőre nyelv és fogalmi háló nélkül; később aztán belebonyolódott a gender studies elméleti és mozgalmi részébe is. A kutatásnak persze még mindig nincsenek szilárd keretei, intézmény helyett intézményen kívüli nem-intézmény. Így az UniGender is átfogó marad és a szerkesztés sem szokványos hatalmi játék - őt taszítja az irányítás, tehát nem bánja, ha kívül maradhat a bűnös-bűzös patriarchátuson és férfihatalmon. Még ha ettől úgy is tűnhet, hogy a gendernek nincs helye - elvégre még a méhészetnek is van tisztes, papírra nyomtatott szaklapja.

P.B. Hogyan lehetséges, hogy bár kilenc gender studies működik az ország egyetemein és az IBL (Akadémia irodalomtudományi egysége) is szervez ilyen előadásokat, még sem tudják különösebben sokan, mi is a gender vagy a parytet?

I.I. A parytet elsősorban politikai kontextusban értelmezendő, ott válik konkrét problémává, annál is inkább, mert a közelgő önkormányzati választások és a Kongres Kobiet miatt is sokakat zavar. Van szimbólikus és gyakorlati oldala is, amennyiben egyszerre szól a konfliktus a nők politikai életben való részvételéről általában és a konkrét irányszámokról. Mára világos - bár, ahogy a többi résztvevő is, beismeri, hogy nem követte részletekbe menően a vitát -, hogy nincsenek konkrét számok és százalékok, de a vita ettől függetlenül hasznos volt, új minőséget hozott, tudatosította a nők jelenlétét. A politikában viszont nincsen "lágy" irányítás; más intézményekben talán elég érv a tárgyaláshoz, ha valamitől "szebb lenne a világ", de itt nem elég. Persze a nők indulnak a választásokon, de valószínűleg jóval hátrább csúsznak a listákon a beígértnél - így hát nyilvánvalóan csalódottak és az is látszik, keményebb intézkedésekre lenne szükség a részvételül növekedéséhez. A rossz sajtó sem segít ezen: a parytetnek, ahogyan a feminizmusnak vagy a gyerektelenségnek is ez jut, szemben például egy háztartással foglalkozó apával. Ennek komoly kulturális okai vannak, amit nem lehet néhány hónap alatt felszámolni.

M.W. Annál is rosszabb a helyzet, mert a parytet a férfiaknak is lehetőséget adhatott volna arra, hogy visszalépjenek a hatalomtól és lehetőséget kaphattak volna arra, hogy megismerjék a másik fél pozícióját. Ráadásul a nők jelenlegi alacsony részvétele egyáltalán nem valami történeti állandót jelenít meg: '56-ig folyamatosan emeledett arányuk, amikor, mivel visszatért a történelembe a "hatalom", drasztikus hirtelenséggel hat százalékra csökkent. Úgy tűnik tehát, a nőknek egészen addig lehet helye a politikában, amíg nincs szerepe a hatalomnak. A nők részvételének szabályozására helytől függően nagyon sok modell létezhet: van olyan skandináv állam például, ahol a szabályok értelmében egyetlen nem képviselői léphetik át a hatvan százalékot. Szomoró, hogy itt a harminc sem működhet. Ő hisz egy optimista változatban, mely szerint a férfiak le tudnak mondani a hatalomról, elvégre az nem mindig kellemes: felelősség, bölcsesség, de egyúttal kényszer is. Egyszer fel kell ismerni, hogy léteznek olyan, értékes tapasztalatok, melyek jelen pillanatban nem hozzáférhetőek a hatalmat gyakorlók számára. Nem is beszélve arról, hogy egyáltalán nem felel meg minden férfi személyiségének a politika világa.

P.B. Tehát ha mindenütt egyenlőség uralkodna, egy ideális világban, a politikai életben való részvétel pusztán kompetencia kérdése lenne?

I.I. Épphogy ma is az az egyik fő ellenérv, hogy a nők részvételének hiánya kompetenciájuk hiányűval függ össze... És ne felejtsük el, a politikában sosem a kompetencia a legfontosabb - csak szeretnénk olyan világban élni, ahol ilyesmi előfordulhat. Még mindig érdemesebbnek tűnik számára a nők tudományos életében való részvételéről beszélni, mert még egy nemrég Brüsszelben lezajlott konferencia is csak azt bizonyította számára, hogy a legegyenlőbb nyugati országokban sincsen a tudományos életben egyenlőség. Bár egyre több nő tanul a felsőoktatásban, arányuk csak a tanársegédek szintjéig nagyobb - itt helyezkedik el az "üvegbúra", amit csak keveseknek sikerül áttörni. Pedig neki úgy tűnik, és ezt igazolta a tapasztalat is, hogy tudósnak lenni roppant családbarát foglalkozás. Hozzá kell azért tenni, hogy az ő férje mindig is egyenlőségpárti volt; de ettől függetlenül, kutatónak lenni olyan pálya, ami könnyen összeegyeztethető még a hagyományos szerepekkel is. Akkor miért fordulhat elő, hogy a harminc körül gyereket vállaló doktorandák publikáció hirtelen drasztikusan csökkennek és kevesebb pontot érnek, míg a velük egy idős, talán épp velük családot alapító doktoranduszoké hirtelen megnő? Miért? Mert elmenekülnek otthonról a laboratóriumokba és könyvtárakba, megalapozva a karrierjüket, amiről a nők egy része örökre lemarad. Persze ez is megváltozhat reformoknak köszönhetően.

M.W. Azért az is igaz, hogy manapság könnyebben elfogadják, ha például valaki feminista tematikájú szakdolgozatot vagy disszertációt ír, nem gyanakodnak rögtön lelki problémákra és nem próbálják azonnal más irányba terelni. Kell egy új generáció, ami nyitottabb lesz a kommunikációra, egymásra, és ehhez társul az intézményi és pályázati rendszer változása, az, hogy a kérdés kikerüljön az akadémiai életből az utcára, hogy egy edzőteremben is érthetőek legyenek ezek a kérdések.

P.B. De ugye azzal mindannyian tisztában vagyunk, mennyire sokat kell még ehhez várni és dolgozni?

I.I. Ott a parytet - pozitív diszkrimináció, persze, vitatható és vitatott, de ezidáig nem találtak jobb módszert. Itt nem is egyszerűen valamiféle pedagógiai értelemben vett esélyegyenlőségért kellene harcolni, elvégre a szóban forgó nők legalább olyan jól képzettek, mint a férfiak, a biológiai megalapozottság pedig egyre nevetségesebb; mintha azt mondanánk, a férfiak természettől fogva nyakkendőt hordanak (ha már a nők természetüktől fogva háziasszonyok). Nincs időnk kivárni, igaza lenne-e azoknak, akik szerint ha száz éve egyetemre se járhattak a nők, akkorszáz év múlva már elnökök lesznek. A demokrácia nem várhat! Egyszerre kell működésbe léptetni a százalékokról szóló szigoró jogi szabályozást és a szemléletmód megváltoztatását. Legalábbis ideje lenne végre eldönteni, jó-e az, hogy a nők jelen vannak a politikában. Ma senki sem tudná megmondani, előre vagy hátrafelé halad-e a dolog, még akkor sem, ha többek között a gender-tudatosságról is évente készül felmérés.

P.B. Talán a gendernek divatossá kellene válnia, hogy elkerüljük például a rémes női vezetőkről szóló vicceket.

M.W. Isten ments, hogy a gender divatos legyen, mert Lady Gaga is az, és persze legyen, de ez azt is magába foglalja, hogy tíz év múlva nem lesz az. Olyan változás kellene, hogy például ne érezzünk minőségbeli különbséget a férfiak és a nők által gyakorolt hatalom között, hogy vezethessen nő stratégiai fontosságú minisztériumot vagy épp hogy elismerjük, a hadügynél sokkal nagyobb a kultúrális ágazat jelentősége - különösen a mai hadászati technikákat figyelembe véve. A nők megjelenése teljesen új minőséget jelenthetne a politikában és a társadalmi életben, különösen, ha nem a fiúk régi játékaiba szállnának be. De ehhez bizonyos mechanizmusoknak működnie kell.

I.I. Az egy dolog, milyenek a sztereotípiák és az egy másik, hogyan működnek az emberek. Néha nők egyszerre nők és férfiak egy kapcsolatban, néha feministák, akik nem is tudnak róla, sokszor a férfiak is partnerként gondolnak a nőre. A régi kategóriák már nem érvényesek a mai életünkre - nincs más lehetőség, mint hogy mindennek meg kell változnia. A liberális azt mondaná, úgyis lesz női igazgató, mert a funkció betöltése, nem a betöltő neme a lényeg, de valamiért egyelőre mégsem így történik. Örülne ha ezek a változások még az én életemben, és nem száz év alatt zajlanának le, és a maga részéről meg is teszi, amit lehet, akár előadóént, akár íróként. De persze vannak, akik a frontvonalon harcolnak, és többet tudnának erről mondani.

M.W. A gender tudományos fogalomként, különösen a szociológiában egyértelműen fontos és szükséges. Az interdiszciplinaritás áttöri a tudományon belül húzódó határokat, de amiről itt szó van, az a társadalom maga, ahol nehéz megfogni a genderérzékenységet, hiszen sok kutatás nem aktivizálja ezeket a fogalmakat. Ha például egyenesen megkérdezik valakitől, feminista-e, gyakran nemet mond - közben a vele készített interjúból kiderül, hogy nagyon is az. Mások nem érzékelik, hogy bizonyos sztereotípiák, például a már említett női sofőrökkel kapcsolatos mennyire szélsőségesen antifeministák. Nagyon jó, hogy az UniGender működik, sokan vesznek részt benne és támogatják, de ne felejtsük el, hogy amikor kilépünk a plázába (szó szerint, mert az előadás egy pláza halljában zajlott egy könyvesboltban...), más lesz a valóság.

I.I. Máshogy gondolkodunk, változik a diskurzus. Abban sem értünk egyet, mi a dolga a feministának, mindenütt jelen kell-e lennie vagy tartózkodhat bizonyos dolgoktól. Ő például nem ad interjút női magazinoknak, mert véleménye szerint ezzel az írásai értelmüket vesztenék és alá kellene vetnie magát a piac nyomásának; mások szívesen nyilatkoznak. Vannak változások és összességében pozitívak, de vannak visszásságok is: a hétvégi krakkói Conrad-fesztivál például elképzelhetetlen lett volna női "szakasz" nélkül, ugyanakkor a nők még mindig elkülönítve szerepeltek, két csoportra osztva: feminizmusra és családtörténetre, mindannak dacára, hogy a panelek résztvevői korántsem hasonló módon viszonyulnak ezekhez az általános, de valamiért a nőkkel azonosított témákhoz. De ne beszéljünk esetleg a parytetről?!

http://blubry.pl/artykul7253,parytet_nie_parytecik.html (lengyel beszámoló)

http://www.facebook.com/home.php?#!/album.php?aid=260241&id=179973777866 (képek)

Csak apró érdekességek, mivel az ünnepnap miatt ismét dúskálhatunk a duplaszámokban: a Galában azúttal a női politikusokról esik szó, a Wysokie Obcasy pedig ugye már múlt héten kiverte a biztosítékot azzal, hogy címlapra tette egy elvált nő és egy pap öt éve tartó boldog kapcsolatát. Az illető hölgy blogot is indított pénteken, ennek megfelelően még nem túl hangos a dolog - de várjuk ki a végét. További kellemes meglepetés, hogy a Wyborczában is megjelent egy cikk Geréb Ágnes ügyéről. Nem is beszélve arról, hogy az in vitro, ha nem vigyáznak, előbb-utóbb átcsúszik, ha dühöngenek a kiátkozással fenyegető püspökök, ha nem.

http://mimika.blox.pl/html (az emlegetett blog)

http://wyborcza.pl/1,86761,8572754,Wegry__piec_lat_za_domowy_porod_.html (Geréb)

Wielkopolski Slownik Pisarek; Republika Róz, 19:00

Csak egy éve tértek át a wikia-rendszerre, amikor összeomlott a korábbi toldozott-foldozott rendszer és hirtelen kiderült, sok olvasójuk van. De hogy is kezdődött? Persze a Feminista Kritikai Műhely nem azért jött létre, hogy legyen szótár, és nem is emiatt marad az egyetlen nevében (is) feminista műhely Lengyelországban, minden genderszemléletű nyomás ellenére.

Ewa Kraskowska egy angol nő-irodalom-történeti művel találkozott először, majd lelkes követője lett az elképzelésnek. Sokáig hiányzott egy ehhez hasonló kézikönyv a lengyel piacról: Borkowska és Phillips könyve csak áttekintés, ennek megfelelően hierarchizált, narrációs jellegű és persze reménytelenül hiányos egy lexikonhoz képest. Nekik viszont, kis csoport lévén, se idejük, se kedvük megírni a teljes lengyel nőirodalmi lexikont, ezért választották a regionalizmust rendező elvnek. A címe először Slownik Wielkopolskich Pisarek volt - később megváltoztatták a fentire, hogy bekerülhessenek máshol született, máshol élt, de akármilyen rövid időn keresztül Poznanhoz!Wielkopolskához kötődő írónők is - hiszen Konopnicka például csak egy estét töltött itt: na de milyet! Úgyhogy Wielkopolska nagy lett, a mű nemzetközi, immár belefértek Gorzów zseniális német írónői és a zsidó, átutazó és egyéb művészek, de akár a 19. századi publicisták és gyerekkönyvírók is, bár velük a Nagy Irodalom nem foglalkozik (nem mintha létezhetne nélkülük). Érdekes megvizsgálni, hogyan viszonyultak ezek a nők Poznanhoz és a régióhoz, úgyhogy a projekt amolyan alcíme lehetne: "Kobiecosc w Wielkopolsce, Wielkopolskosc w Kobietach". Egyébként tervezik az angol és német fordítást is.

Lucyna Marzec. Zylinskáról írja a disszertációját, aki itt született, itt alkotott és még Varsóban is csak Wielkopolskáról mesélt: az otthonról, helyi legendákról, például hogy miért csak a férfiakról kerülnek fényképek a családi albumba. De hogyan is lehet valaki "wielkopolska pisarka"? Lakjon itt. Írjon, még ha csak újságba is. Lehet akár férfi is, csak írjon nőnemben, legalábbis nézze női szemmel a világot. Ahhoz például, hogy Inga Iwasiów bekerüljön, elég volt kétszer megemlítenie legújabb könyvében (Ku slonce) a poznani egyetemet. Persze írni is akartak róla, és időközben sikerült kicsikarni egy ígéretet, hogy legközelebb többet ír. Mi minden kerülhet egy szócikkbe? Bármi. Fontos a bibliográfia, de lehet kép, videó, interjú személyes találkozó nyomán - így lesz érdekesebb és személyesebb az egész.

Adriana Kovacheva. Amikor megérkezett Bulgáriából meglepte, hogy ebben a városban minden utcát férfiakról neveztek el. Neki sokat jelent, hogy tudja, léteztek ezek a nők és ugyanazokat az utcákat járták, mint ő. De az egész projekt legkellemesebb vonása, hogy sok emberrek lehet megismerkedni, méghozzá régen élt írónők közvetítésével, és jó közösség jött létre. És a szerkesztői lét technikai része tényleg pofonegyszerű: elég, ha a Word használatára képes valaki.

Lukasz Garczewsi, a helyi wikia-gondozó. Ha a wikipedia az enciklopédia, a wikia az összes többi könyv a könyvtárban, tematikus oldalakkal a főzéstől a Pokemonig, és bárki bármikor indíthat új oldalt. A szótár változtatható, javítható, de sosem veszik el egyetlen korábbi verzió sem a Creative Commonsnak köszönhetően, vagyis lehetetlen elrontani. A használat nagyon egyszerű: a kék linket olvasni, a pirosat pedig szerkeszteni kell. A maga részéről pedig örül, hogy a csapattal dolgozhat és végre emberi nyelven (vagyis lengyelül) beszélhet munkaügyben és szép hölgyeknek segíthet. (Amúgy filológus, fordító, blogger és miegymás - tényleg öröm lehet vele együttműködni.)

Ewa Kraskowska. Mint kiderült, nem is olyan kockázatos ez a nyitottság, mint elsőre hinnénk. Kezdetben maguk is azt gondolták, hogy egy-egy szerző fogja elkészíteni a végleges cikkeket és egységes mintát tűztek ki, de nem bánják a változást és örülnek, hogy sikerült az akadémiai megkötöttségektől elszakadni. Egyelőre mindenesetre senki nem írt be csúnya szavakat, úgyhogy a dolog valószínűleg működni fog.

Teresia Tomsia (igazi wielkopolska pisarka, aki mögöttünk felpattan és szót kér). Írónőként nagyon lelkes volt, amikor megtalálta a róla szóló szócikket és kéri, keressék meg, mert látta, hogy régen frissítették, és szívesen megadna részleteket, recenziókat, róla készült képeket, ha ezzel segíthet.

A szervezők bátorítják, hogy akár maga is hozzányúlhat a róla szóló szócikkhez. Kevesen vannak, igyekeznek beérni magukat - meg a diákjaik személyében kinevelni az újabb generációt. Többször felmerül, hogy ezt a projektet az általam már többször ajnározott (joggal!!!) Krakowski Szlak Kobiet-tel ellentétben nem támogatják. Mi lehet ennek az oka? Egyrészt az, hogy Európában ezek a kutatások már a hetvenes években lezajlottak, külföldön, de még Lengyelországban is anakronisztikusnak tűnhet a kezdeményezés. De persze ettől még valakinek meg kell végre csinálnia, még ha nem is támogatják és ha nem is mindig kellemes. Még a jelen feltételek mellett is elmondhatják, hogy több szócikk van a wikián, mint a legtöbb lexikonban. Tagadhatatlan, hogy néha nehéz munka egy-egy bejegyzés összeállítása és nem lehet a diákoknak házi feladatként kiadni. Mindenképpen kell valami érzelmi kötődés, ha más nem, az utálat. Ráadásul sokkal több emberről lehetne írni, mint gondolnánk - sokan a kortársak közül észre sem veszik, hogy alkotnak, ami a női írás és szerzőség általános helyzetére is felhívja a figyelmet. Már maga az is problémás, hogy ők maguk szerzőként milyen státusszal rendelkeznek - az sem kizárt, hogy maguk is megérdemelnének egy-egy szócikket?! Nem akarnak a wikipediával háborúzni, bár mindent elkövetnek, hogy elsőként az ő oldalukat dobják ki a keresőrendszerek. Annak, hogy nem a wikipediát fejlesztették tovább, több oka is van. Mindenképpen szerették volna, ha helyet kapnak a személyes megjegyzések is, a wikiának pedig nem kell mindenáron semlegesnek lennie vagy minden létező nézetet beépíteni; itt lehet kritizálni, lehet apróságokról szócikket nyitni, és nem kell mindenáron akadémikusként viselkedni.

Természetesen a stábból mindenkit más érdekel, mint a kis körkérdésből kiderült. Gajewska például egyszer átküzdötte magát egy életművön, ami nem kevés könyvtárban ücsörgést jelentett fénymásolásból is kizárt példányokat szorongatva, hogy rájöjjön, képtelen megírni a szerzőről szóló bejegyzést. Lucynát főleg azok izgatják, akiknek a nevében szerepel a "polska" szó és utálják Poznant. Kraskowska a személyes beszámolókat keresi, bár számára is érdekes, amikor egy hozzá hasonlóan  messziről érkezett szemével láthatja a várost. Adát Kofta fogta meg, akiről sosem jutott volna eszébe Poznan, és mindazok, akikről sosem gondolta volna, hogy léteznek; de érdekesnek találta a színésznőként ismert Lili Palmer önéletrajzát is. De Gajewska megemlíti azt is, mennyire szereti, hogy a város bizonyos részein sétálva most már mindig egy írónő  (konkrétan Wicherkiewiczowa) leírása jut az eszébe. A legfurcsább mindenképp az a felfedezés volt, hogy milyen élénk irodalmi élet zajlott valaha Poznanban, hány lap jelent meg, milyen szalonok működtek. Bizonyos dolgokat csak az írónők könyvének közvetítésével ismerhetünk meg, hiszen közülük sokan - a jelen sábá tagjaihoz hasonlóan - szintén (azóta elpusztult) archívumokban kutakodtak, hogy könyveiket megírhassák.

Egyébként pedig lesz villamosos nőtörténeti kirándulás a No Women No Art - fesztivál keretében novemberben és ha sikerül lerövidíteni és angolra fordítani a bejegyzéseket, Lengyelországból elsőként fel/bekerülhetnek egy összeurópai gender-enciklopédiába.

Linkek, még egyszer vagy először:

http://pisarki.wikia.com/wiki/Wielkopolski_S%C5%82ownik_Pisarek

http://www.radiomerkury.pl/audycja/porozmawiajmy-o/powstaje-wielkopolski-slownik-pisarek.html (interjú Lucynával és Adával)

http://www.nowomen-noart.pl/

PS. Elképzelhető, hogy lesz videó a youtubeon - Fundacja Barak Kultury illetékes az ügyben. Természetesen lesz itt még szó a fejleményekről!

Ewa Kuryluk - Ocaleni i Sprawiedliwi w literackim świadectwie, 10:00 Sala Teatralna UAM, Coll. Maius (címszavakban)

Frascati. Az önéletrajzi kutataásoknak gyakran vannak etikai vonatkozásai, mert ezek a kutatások és művek olyan pontokra mutatnak rá, amik kimaradnak a kulturális emlékezetből. Nem szeretem a nyomozás szót, a könyvem (Frascati, Wyddawnictwo Literackie, 2009) alapjául szolgáló forrásokat találtam. 2001-ben, anyám halála után a kezembe akadtak a levelei az első férjétől. Akkor jöttem rá, hogy nem ismertem a szüleimet. Nem is arról van szó, hogy nem beszéltek; talán jobban örültem volna, ha hallgatnak. Anyám születésem óta skizofréniában szenvedett, furcsa történeteket mesélt, amiket inkább akartam mesének, abszurdnak gondolni. Gyerekként egoisták vagyunk, csak ötven felé kezdenek minket érdekelni a szüleink, amikor már nincsenek. A talált levelekből derült ki, hogy valamiféle szerelmi háromszög jött létre a két bujkáló zsidó és későbbi apám között, valamikor 1942 és 1944 között Lwówban. Három szép ember, romantikus szerelem a háborúban - de valahogy mégis egyértelmű, hogy épp akkor. Teddy - vagyis Józef Gleich/Grabowski - megsérült és '46-ban meghalt, csak levelek és fényképek maradtak utána. Rejtélyes figura, a "gyönyörű skandináv", aki mégis zsidó - apám ellenben jóvágású, de cigányos. Tökéletes ellentét. Nem egyértelmű, ténylegesen házasok voltak-e anyámmal vagy csak hamis papírok kellettek; mindenesetre korai halála miatt válásra már nem jutott idő. Egyszer felkereste a sírját, hogy gondozásba vegye, de kiderült, valaki már foglalkozik vele. Hagyott neki egy levelet és kérte, hogy keresse meg. Sosem kapott választ. A könyv így leginkább olyan dolgokról szól, amiket nem tud.

Agata Tuszynska, Oskarzona: Wiera Gran. Miért vádolja Szpilmant? Művészként azt mondom, a művészek mindig is féltékenyek egymásra és gyűlölködnek, mert ebben a szakmában örökösen versenyezni kell. Nehéz rekonstruálni, milyenek lehettek azok az idők, amik még jónak és normálisnak számítottak - és a háborút, amikor minden szabályt felfüggesztünk, ehhez kellene viszonyítani. Meg kell próbálnunk belehelyezkedni a helyzetbe, különben esélyünk sincs megérteni. A történelemkönyvekben adatok vannak, gyakran átpolitizáltak, esetlegesek, ezért úgy vélem, többet megtudhatunk például Stendhaltól is többet megtudhatunk nem csak Stendhalról, de arról is, ami valójában történt. A történelem sztereotípiákban él, amiket a médiák és a környezetünk örökítenek ránk, az egyik ostobaság a másikból következik. Persze minden generáció felfedez valami újat, de korántsem akkorát, mint szeretné hinni. Még ha nem is látunk akkora konrasztot, mint a bolsevikok és a nácik között, most is épp akkora politikai harcok dúlnak. De, röviden: az egyéni történelem nélkül a Történelem csak absztrakció marad.

Az állatokról. Szépek a nagy vallások, ahol az ember a teremtés koronája, de a körbebetonozott világ, ha nem lenne a természet és az állatok, maga lenne a pokol. Anyám dicsőítette az "állatiságot" és én is így vagyok ezzel - a magam ateista szempontjából. Valljuk be, az embernek néha elege lesz a többi emberből és csak az állatokhoz tud barátsággal közeledni. A háborúban olyan is előfordult Varsóban, hogy állatkerti ketrecekben rejtegettek zsidókat - sokáig gondolkodtam, hogyan lehetne megírni ezt a történetet, végül Amerikában készült egy nem túl jó regény róla (Diane Ackerman, The Zookeeper's Wife: A War Story). Amikor anyám kórházba került, apám teljesen kimerült és a legjobb bartája egy hörcsög lett, akivel éjszakánként beszélgetett, amikor nem tudott aludni. A fene se tudja, hogy ez győzelem vagy kudarc volt-e... Az öcsém mondta egyszer az emberek okozta szörnyűség miatt, és szép, még ha eszképista bolondság is: "bárcsak születtünk volna állatkának egy emberek nélküli világban".

Haza. Anyám soha nem használta az ojczyzna szót - amikor a háború után megérkezett a porig rombolt Varsóba, Heimatnak nevezte. Persze ez jellemző volt a zsidókra, akik mindig vándoroltak - még ma is vándorolnak, csak erről kevésbé beszélünk. A cigányok kitelepítése Franciaországból is azt bizonyítja, mennyire kszenofób és intoleráns lett a katolikus Európa a második világháború óta.

Írás, tervek. Kronológiára például nem vetemedik a könyveiben, mert amolyan mimetikus, vizuális emlékezete van: részletek maradnak meg, amiket mondjuk egy-egy szó hív elő. Kapcsolódnak a könyvei a képzőművészeti munkájához, elsősorban a fényképekhez, de az installációkhoz is; "felváltva" él velük. És valóban tervezi, hogy megírja az öccse, Piotrus történetét, de az egy szörnyű feladat, mert írni kell a pszichésen beteg gyerekek eutanáziájáról is, ami minden megszállás alatti kórházban létezett, és ami mindenütt tabu. Éppen ezért száz százalékra nem ígérheti, de szeretné, és reméli, hogy az installációk segítenek majd.

És hogy valaki megváltozott volna-e a könyveitől? Az életben az a legszebb, hogy minden számít, hogy fagyizunk, hogy összefutunk valakivel, hog elolvasunk egy könyvet. (Még ha nem is minden könyv olyan hatásos, mint például a Mein Kampf, ami az egész társadalmat, ha nem az egész világot változtatta meg). Nem szeretem a tozsamosc szót - elvégre "minden folyik", és nem vagyunk azonosak azzal, akik akár fél órája voltunk. Ha valakit arra kényszerítenénk, hogy "igazi lengyel" vagy "igazi német" legyen, tönkretennék. Teljesen esetleges, hogy két ember találkozásából hová születünk - minden szabály- és sorsszerűség csak rekonstrukció.

http://www.kuryluk.art.pl/

http://www.polityka.pl/kultura/rozmowy/1504420,1,rozmowa-z-ewa-kuryluk.read

http://katalog.bip.ipn.gov.pl/showDetails.do?idx=GR&katalogId=2&subpageKatalogId=2&pageNo=1&nameId=1319&osobaId=16439& (Teddy "aktája" - véletlenül kidobta a google, még sosem láttam ilyet...)