Még 11 nap fordítás, Eötvösről semmi hír, konferenciáról semmi hír, az utóbbi időben leginkább Rétasszonyokat, hónapneveket és hasonlókat kajtattam szerte a neten. Délutánra készülök egy érdekesnek ígérkező beszélgetésre régi nőírókról/alkotókról a nagyvilágban, élménybeszámoló következik. Chutnik, ha vége a fordításnak...

De addig is, István ma reggeli felfedezése, egy hajdani utca-fényképész feminista, aki Franciaországból költözött az Újvilágba, hogy leleplezzen mindent és mindenkit. Persze gyerekekre vigyázott, persze meghalt, mire felfedezték volna, és persze csodásak a kompozíciói. Vivian Maier.

http://vivianmaier.blogspot.com/

Visszaértünk Lengyelországba, a toruni Empik zárása előtti másodpercben beszereztem az aktuális Zadrát, Pesten szaladgálva beszereztem egy halom recenziós példányt, közöttük a Pászt Patrícia nevéhez fűződő Mai lengyel drámairodalom/Fiatal lengyel dráma köteteket, hamarosan megtudom, milyen is Maslowska magyarul. Még 18 nap a finisig, utána csak a feminizmusé vagyok, addig... Legalább egy életre kiismerem magam a nőlidércek körében, mint amilyen a latawica, a mara, a Mora, a Mamuna, a wila... Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy bátran jelentkeztem egy konferenciára, azt ígérve, hogy megválaszolom a kérdést, miért nem olvasunk Chutnikot Magyarországon. Hátha beválogatnak - ellenkező esetben nem árulom el a választ!

2010. december 14, 15:00 - Otwarte seminarium: Gatunek - Kanon - Polityka.

Arleta Galant, Prywatne/publiczne/autobiograficzne. O dziennikach i esejach Jana Lechonia, Zofii Nałkowskiej, Marii Kuncewiczowej i Jerzego Stempowskiego, Warszawa: DiG 2010 - Aleksandra Krukowska, Kanon – kobieta – powieść. Wokół twórczości Józefy Kisielnickiej, Szczecin: WNUSz 201 - Agata Zawiszewska, Życie świadome. O nowoczesnej prozie intelektualnej Ireny Krzywickiej, Szczecin: WNUSz 2010.

A lengyel feminizmusnak vannak a magyarok számára végképp felfoghatatlan vonásai is, többek között az, hogy decentralizált. Bennünk persze fel sem merülhet a kérdés, hogy azért maradjunk le egy konferenciáról, mert áthidalhatatlan a távolság, esetleg azért ne férjünk hozzá egy könyvhöz a könyvtárban, mert szinte a világ másik felén adták ki. Lengyelországban viszont pusztán a földrajz is arra késztet mindenkit, hogy kisebb-nagyobb központokat hozzanak létre a maguk örömére és hasznára, amik aztán egymással együttműködhetnek. Nekem úgy tűnik, Poznan feminista szempontból Szczecin "nővérvárosa", hiszen Inga Iwasiów az utóbbi hónapokban legalább háromszor nyilatkozott meg nálunk különböző ügyekben, és az említett nyílt szeminárium tulajdonképpen három szczecini ifjú doktor műveinek volt a bemutatója. Csak halkan jegyezném meg - a helyszín megválasztása páratlan, a Tudomány Poznani Barátainak szentélyében csupa ősz férfi néz ránk a falról, lepcses szájú csélcsapokra és a néhány megtévedt férfiemberre.

Ahogy Gajewska s rámutatott, a legszebb az, hogy hiába más a három könyv, mégis létrejöhet róluk egy beszélgetés, mégis kommunikálhatnak egymással. Van köztük műfajra irányuló, és van, ami bevallottan lektűrt kutat, mindhárom szórakoztatóan és szellemesen van megírva, már amennyire a felolvasott részletek hallani engedték, és mindhárom régen várt jegyzet a lengyel nőirodalomhoz. Engem minden irónia nélkül elképeszt a lelkesedés, és munkabírás amivel ők, vagy akár a szótár csapata is, néha elkeseredetten, néha persze elfeledett lányregények felett jókat kacagva, néha pedig a városukra vagy a történelmükre rácsodálkozva küzdenek azért, hogy a maguk korában tán rongyosra olvasott, de már akkor is marginális jelentőségű írónők emléke fennmaradjon. A kutatók közül a legtöbben egy listából indultak ki, amiről valamiért megtetszett nekik egy ismeretlen név - a szótárazók a mai napig ezt a lelkesedést igyekszenek átragasztani a lelkes diákokra. Egyébként ez ugyanaz a tekintélyelvvel is szembevonuló lelkesedés, amitől én is szenvedek néha, mert a módszertani problémák mindig ugyanazok: vitatkozni kell a források jogáért és vitatkozni kell az arányokért, megadni a teret a szociológiának és teljes képeken erőlködni. Elfogadva, hogy nem mindig jó, de általában legalább fontos irodalom, amiről írunk. Úgyhogy, mit mondhatok: a könyvektől ne várjon senki újonnan felfedezett lengyel klasszikusokat, de szórakoztató irodalomtörténeti és kritikatörténeti, netalántán elméleti nyomozásokat örökítenek meg, többek kacagtató anekdotákkal az irodalmat tojó tyúkanyókról (bezzeg a sasok! sólymok! ó, férfiak - valaha mit meg nem engedhetett magának egy recenzens!) és valószínűleg esetenként azért pityeregtető életrajzi részletekkel. De ha így is lenne, ennyi könny azért talán csöpöghet a tudomány oltárára.

Hazaértünk, túléltük, derülünk, karácsony! Rövidhir következik.

Megnyilt Budapesten a kedvenc krakkói (angol) antikváriumom fióküzlete, ami nem csak azért fontos, mert jó a kávé és van brownie, ami pont úgy néz ki, mint Krakkóban, hanem azért is, mert pesti szinvonalon szivderitően sok feminista/genderes könyvet foghatunk kézbe. Van egy kevés, részben antikvár, részben új lengyel könyv is, valószinűleg lehet majd rendelni (például lengyel feministákat, ha valaki kedvet kapott volna!) Mindenkinek jó tapogatást! Nyitva nagyjából 11-20 között, a dolgozó népet is megörvendeztetve! http://www.massolit.com/home

Tartozom egy beszámolóval (Otwarte seminarium Gatunek - kanon - polityka) és a Chutnik interjú forditásával, és komolyan: igyekszem!

Hosszú távollét után (Anglia - betegség - Ciążeń) ajánlókkal térek vissza!

Natalia Mazur - Michal Danielewski - Radoslaw Nawrot - Michal Wybieralski, Zrób to w Poznaniu! - przewodnik alternatywny / Do It In Poznan! - alternative guide. Biblioteka Gazety Wyborczej, 2010.

Olyan friss, hogy két napja reklámozza csak a Wyborcza és idén megjelent könyv is szerepel a hivatkozások között. Szerintem nem annyira jó, mint a varsói (bár valljuk be, nem ismerem annyira Varsót és a trendeket, hogy meg tudjam ítélni), legalábbis a reklámozott poznani szórakozóhelyek vagy éttermek egyébként is épp elég jól reklámozottak és feltűnőek, kár a fizetett hirdetésekért. A kulturális összeállításra viszont nem lehet panasz, annál is inkább, mert a herstory ezzel bevonult a mainstreambe! Vagyis, ne nevessünk, ne fújjogjunk, csak örvendezzünk: a 110 oldalból kettő csak Poznan asszonyaival foglalkozik, és még ezen túl is hemzseg a kötet a helyi hölgyek megszólalásaitól. Szóval amolyan miniáttekintést kapunk a 110-111. oldalon, előbb "Poznan kobiet" címmel (Kazimiera Illakowiczówna, Barbara Lerczak-Janieszewska-Sobotka és Anna Jantar-Kukulska); aztán minisétát az általam oly kedvelt Pracownia Krytyki Feministycznej jóvoltából. Idz tropem Anty-Jezycjady, vagyis Malgorzata Musierowicz mellett vagy ellen, de találkozunk Maria Wicherkiewiczowával, a poznani kispolgár mindennapjainak krónikásával (főtér); Gabriela Zapolskával (Teatr Polski), Lilli Palmerrel (Fredry 12), a történelmi regényeket szerző Jadwiga Zylinskával (UAM); Krystyna Koftával (plac Asnyk), Róza Luksemburggal (Szamarzewskiego 21), hogy aztán a másik sétához hasonlóan Illához kanyarodjunk vissza (Gajowa 4). Említésre kerül még Maria Rataj és a bűnös város is - de ez a szókapcsolat a magyarokban talán más emlékeket ébreszt... Mindenesetre jó ez, a lelekes nőtörténészt a táblák úgyis útbaigazítják, a Wielkopolski Slownik Pisarek feltárja a legtöbb rejtélyt az írónőkkel kapcsolatban, és mégiscsak: ez a kiadvány sokakhoz el fog jutni. Vivát!

"Solidarnosc jest kobieta!" - a Gazeta Wyborcza ingyenes kiadványa, ami ma reggeltől érhető el kizárólag a poznani Gazeta Caféban. Ötórányi riport nőkkel, akik különböző okokból és háttérrel, de a kezdetektől részt vettek a Szolidaritásban. Nyilvánvaló okokból még nem tudtam végighallgatni, de feltételezem, hogy nem mihaszna időtöltés - tehát akit érdekelnek esetleg Eugenia R. Dabertowa, Anna Grzymislawska, Krystyna Laskowicz, Barbara Napieralska, Jadwiga Sulikowska és Ewa Wójciak élményei Dariusz Dobrzanski vezényletével, az szóljon.

A projektről hosszabban, lengyelül itt:

http://poznan.gazeta.pl/poznan/1,36001,8806841,13_grudnia_przyjdz_do_Gazeta_Caf%C3%A9_po_historie.html

Sylwia i róze. Találkozó Sylwia Chutnikkal, Salon w Rózach - Republika Róz, 19:00. A beszélgetést vezeti: Lucyna Marzec.

Sajnos meg kell vallani, hogy nagyon aprócska helyen zajlanak ezek a beszélgetések, és ha véletlenül megpróbálkoznak a hangositás nélküli rendezvényekkel, annak csak az első három sor látja hasznát. Mivel éppen az Eötvös Ösztöndij pályázati csomagját adtam fel - és szoritson mindenki, hogy kapjak egy esélyt, mert Magyarországról blogolni sokkal nehezebb lenne - csak késve tudtam az első sorokig furakodni. Az első 15 perc hiányáért talán kárpótolja majd a kedves olvasókat az interjú, amit Szymon Adamczak készitett közreműködésemmel, és ami lengyelül remélhetőleg még az idén, de legkésőbb jövőre megjelenik a Pro Arte online folyóiratban! Ha engedik (ha nem...), a Sylwia által jóváhagyott változatot közlöm majd magyar forditásban is. Természetesen csak itt, a lengyelanya.blog.hu-n!

Mit olvasott tizenévesen? / Jó volt 1993-94-ben tininek lenni, nem csak a koncertek miatt, hanem azért is, amit Krzysztof Varga "menstruációs irodalomnak" minősitett, vagyis például Filipiak, Tokarczuk és Natasza Goerke. És azért, mert már 15 évesen bekapcsolódhatott a (nő)mozgalmi életbe.

Mit szól a recenziókhoz, amik minduntalan más gender-témájú művekhez kapcsolják: paniopant Witkowski Kéjpartjára adott válasznak tekintik, felfedezik a feminista teória nagyjait? / Persze, elolvasta, amit kellett és kiművelte magát feminizmusból; nem meglepő, ha mindez visszaköszön a regényei stilusában. Nem tudja, polemizál-e, de semmiképpen sem látja már olyan fekete-fehérnek a helyzetet, mint pár éve. A háziasszonyok emancipációja mindenesetre el fog jönni. A femnista szövegekben hajlamosak vagyunk lesajnálni őket és túl sokra tartani a világi nőket - de ez nem ennyire egyszerű.

Milyen a munka a MaMa Alapitványban? Milyen levelek érkeznek be nap mint nap? / Anyák irnak, akik szinte kivétel nélkül nagyon nehéz helyzetben vannak, minden tekintetben. De ettől függetlenül igaz, hogy a helyzet sosem annyira rossz, mint amilyennek látszik. Még akkor is, ha ezek sokszor olyan történetek, amilyenekkel a legrosszabb női lapokat tömik tele. És milyen paradox is, amit ezek a lapok közvetitenek: a legnagyobb családi tragédiák mellé luxus arckrémek reklámjai kerülnek. De a leveleknek sokszor nem is a segitségkérés az elődleges célja: vannak, akik egyszerűen csak beszélni akarnak. Mások viszont csak (lehetőleg anyagi) segitséget kérnek és egyáltalán nem akarnak változtatni a sorsukon.; ráadásul pontosan tudják, hogy nem csináltak semmit és nem is fognak. Sok esetben jól tudják a lengyel nők, hogy valami nincs rendben, de mintha arra várnának, hogy valaki engedélyt adjon nekik a lázadásra. Pedig még Danuta Mutter - a Dzidzia főhőse - is fellázad a végén...Igaz, ő is csak akkor, amikor elveszik tőle a gyermekét. A Dzidziával még a legközelebbi ismerősei egy része sem birkózott meg, talán mert olyan nehéz a mondanivaló, hogy nem akarták hallgatni... Egyedül a Gala magazintól kapott jelölést, a fene tudja, miért. Pedig végső soron pozitiv a kicsengése, de a legtöbben el sem olvassák a Nagy Improvizációig. Szereti a könyveket, amik felveszik a harcot a "lengyelséggel", ahogy például Keff is.

Miért nem működnek a családok a könyvekben? Minden rosszul sül el vagy csak álom marad - kivéve talán az anya-lánya kapcsolatokat. / A genderesek mindent az anya-lánya kapcsolatra akarnak ráhúzni, úgyhogy elég megdöbbentő volt, amikor fia született, és rá kellett jönnie, hogy emiatt neki semmit nem adhat a feminista teória. Igy járt szegény Adrienne Rich is a három fiával. Diszfunkciós családok ezek, hát persze, de azért vegyük észre, hogy az ábrázolás karikaturisztikus.

Mi lenne a nyelv és a hely szerepe a művekben? (Merthogy remek irodalmi hallással vádolják.) / Persze, hogy amerre jár, hallgatózik - ki nem? De azért nem elég az, ha valaki hallgatózik és leirja, tudni kell használni azt, amit hallunk és tudni kell, miért is használjuk. Ha csak ennyi lenne, elég lenne buszra szállni és háromhavonta készen lenne az újabb könyv. A maga részéről egyre kevesebbet játszik a nyelvvel - bár annak idején sokszor magát is meglepte.

Idegenvezetőként milyen útvonalon és kikkel dolgozik a legszivesebben? / A legjobb a gyerekekkel és a kamaszokkal, mert nyitottak és érdekesen reagálnak. A legnehezebb a diákcsoportokat kisérő tanárokkal, akik folyton esemeseznek és beleszólnak. Helyszinként izgalmas az Óváros, mert ellepik a hagyományos csoportok és mindig kihivás valami érdekeset kitalálni. Ott vannak aztán a maratoni temetői séták, amikor folyamatos a kisérté, hogy megmutassa még egy feledésbe merült, de számára fontos nő sirját. Ezeket a sétákat kénytelen a minimumra korlátozni, még akkor is, ha senkit nem akar "megsérteni". Ha például a mostani közönsége kellene megsétáltatnia, Mokotowba vinné őket, ahol éppen lakik, és ahol rengete nő dolgozott a Lengyel Rádióban. És hogy lehetne-e "Sylwia Chutnik nyomában" sétát szerkeszteni? Elég unalmas lenne, mert a lakása százméteres körzetében tölti a napokat, ott van a fia iskolája, az alapitvány és még ebédelni is ott szokott. Esetleg a korábbi lakásait lehetne bemutatni, mert már vagy tiz helyen lakott Varsóban...

Hogyan fedezi fel a nőket, akikről szó esik ezeken a sétákon? - kérdezi Zuzanna, a kirándulás szervezője és elkötelezett harcosunk / Sokféle módon, van, akiről ismerősöktől hallott vagy szervezetektől,  van, aki véletlenül kerül a látóterébe egy kirándulás szervezésénél, hiszen az ismert célpontok közötti utat mindig ki kell tölteni valamivel - mégsem sétálhatnak csöndben tiz percig! Néha tehát jó a kényszer. A régi gettóban például minden házról tudni lehet, ki lakott ott, ha más nem annyit, hogy tartozott a gázszámlával, de néhány emberről az is kiderülhet, hogy fontos, érdekes személyiség volt. (lsd. Barbara Engelking, Getto warszawskie. Przewodnik po nieistniejącym mieście  / The Warsaw ghetto: a guide to the perished city - az angol kiadásba betekinthetünk az ismert keresőoldal könyvekre szakosodott moduljával; online adatbázis: http://warszawa.getto.pl/). Mindenesetre az internet elképesztően megkönnyiti az információszerzést, annyi támpontot legalábbis általában ad, hogy legyen merre elindulni. És igen, néha örömmel ül könyvtárba, bevadul és boldogan néz át többszáz oldalt, hogy aztán leirjon róla két mondatot. Még ha ez persze teljesen értelmetlen is.

A könyvekben a tér mindig elég szűkös ahhoz, hogy gyalog bejárjuk. Talán sétálni és sétálva megismerni amolyan női dolog? - kérdez tovább Zuzanna / Franciák gondolkodnak erről hasonlóan: lassan, sétálva kell megismerni, úgy, hogy ne a város ellenségei legyünk, hanem a társai. Személy szerint Ch. úgy gondolja, nincs is jobb mód arra, hogy megismerjünk egy várost, mint ha eltévedünk, és erre mégiscsak a gyaloglás a legalkalmasabb.

Hogyan kerülheti el egy periériákon harcoló aktivista, hogy maga is ott ragadjon? / Bátornak kell lenni és komolyan venni a munkát - például gyűjteni a saját szövegeinket...

Van-e külön férfi és női nyelv? - kérdezi egy ismeretlen / Nyelv nincs, de vannak különböző perspektivák, amiket jobb hiján a nyelvhez kapcsolunk és bedugunk egy skatulyába. A bazárban talán könnyű megmondani, ki a férfi és a nő, de az irodalomban már nem. Azt, ahogy a nők beszélnek, nehéz visszaadni az irodalomban - múltkor például váróban ült és hallgatta, ahogy titkokat suttognak egymásnak, pedig senki nem intette őket arra, hogy halkan beszéljenek.

Min dolgozik most? / A Warszawa Kobiet cimű útikönyv-esszékötet Endo rajzaival (http://www.agatanowicka.com/) - szándékosan nem akartak például archiv felvételeket a könyvbe. Ezen kivül nyárra remélhetőleg készen lesz a Cwaniary, amin szintén illusztrátorral együtt dolgozik (a vakációregény kezdeményei olvashatóak a blogján: http://sylwiachutnik.blog.iwoman.pl/).

Utolsó kérdés: milyen volt a "Powstanie w bluzce w kwiatki" (Virágosblúzos forradalom) cimű dokumentumfilmen dolgozni? (http://www.feminoteka.pl/muzeum/readarticle.php?article_id=38) / Túl gyorsan kellett dolgozni. Ők meg fiatalok voltak és féltek, hogy majd olyasmiken fognak az interjúalanyok fennakadni, hogy miért is van neki tetoválása, vagy mert olyan kérdéseket kellett feltenniük, amiket az ember nem tesz föl egy nyolcvanévesnek. De nagyon sok ostoba sztereotipiától szabadultak meg forgatás közben, mert az aggodalmaik feleslegesnek bizonyultak, az interjúalanyok pedig meglepődtek, de boldogok voltak, hogy egyáltalán érdekel valakit a történetük. Látszott azért, mennyire nem profi újságirók, igy aztán a megkérdezettek és a kérdezők is bőgtek, de nagy katarzis volt; néha egészen úgy érezték magukat fiatal lány létére, hogy ők az idősek, akikhez empátiával , megértéssel, segitőkészséggel és gondoskodással fordulnak a fiatalabbak. Olyan dolgokat mondtak el nekik ezek az asszonyok, amiket korábban senkinek sem, és megbiztak bennük, kis szarosokban, hogy jól fogják csinálni. A bemutatóra aztán a kitüntetésekkel és a férjeikkel érkeztek, gyakran több éve ki sem mozdultak előtte otthonról, és többé nem lehetett őket elhallgattatni - hát igen, érdekes volt a férjeket figyelni. Igy is sok minden hiányzik - de egyszerűen nem volt többre pénz...