Könyv: Tomek Tryzna, Panna Nikt. Warszawa: Wydawnictwo Czarna Owca, 2010. (Wydanie VI)

Egy tanulmány miatt vettem rá magam, noha nem sok jót sejtetett, hogy csak a gyerekrészlegen lehet megtalálni a könyvtárban. Aztán egy szép napon belefutottam a legújabb kiadásba a főtéren egy könyvesboltban (Hetmanska), és rögtön a borítón: Milosz. És hogy ez az első valódi posztmodern lengyel regény.

Nos, Milosznak annyiban igaza van, ha hiányos ismereteim híján az elsőséggel nem is szándékozom vitatkozni, hogy ez nem gyerekkönyv. Játékosnak ugyan játékos, hiszen elaltatja a gyanúnkat sok-sok oldalon át a ha nem is butuska, de naiv Mariska beszámolójával a kis falutól oly nagyon eltérő városról. De ahogy egyre inkább elveszik ez a kedves, egyszerű lány a walbrzychi forgatagban (itt kattintsunk a wikipediára és próbáljuk elképzelni, miféle forgatag lehet ez egy zalaegerszegnyi városban), változik a nyelv és vele változik az én is, már amelyik(ek)kel éppen bír és változnak a barátok, a kísértők, meg az álmok. Mert az álmok egyre inkább átveszik a hatalmat a leányzó előbb ébredező, aztán egy-egy pillanatra mintha felriadó, aztán öröklétre szenderülő tudatán. A pszichológián túl, ami a kamaszos személyiségzavarok mélységes bugyraiba vezet minket van itt etikai dimenzió is, mely szerint a gyermeki (különösen kamaszlányi!) gonoszság nem ismer határokat. És persze szocializmusvégi társadalomkritika, ballada a szénbányászról, aki szíjjal veri a gyereket, a szobakonyháról, ahol a szénmonoxidmérgezéstől vak gyerekek születnek, a kilencedikre kényszerített földhöz kötött lelkekről, akiknek nincs erejük az iparosodáshoz, az ostoba, naiv vallásosságról, és arról a mindenezek felett álló nagyon is kapitalista elitről, ami csak röhög a kurvásra sminkelt és jóhiszeműségében bármire kapható tizenöt évesen. (És erre csak egy példa a gyerekesen önzetlen barátnői szeretet leszbikus kalandokra váltása.)

Úgyhogy köszönöm, élmény volt. A filmváltozat Wajdától még beszerzés alatt.

Valami kis szájsebészeti műtétecskén átestem, de a bölcsességfogam mégis maradt. Nade amíg van fájdalomcsillapító, az élet nem állhat meg, még ha egy jiddis órát kétségkívül ki is kellett hagynom emiatt... Mindenesetre elnézést az olvasóktól a jelentős késéssel publikált beszámolókért, egyrészt a fájdalommal, másrészt a Panna Nikt-tel küzdök...

Könyv: Marta Dzido, Malz. Krakow: korporacja ha!art, 2005.

Minden igyekezetem ellenére jelentős lemaradásaim, ezért kerülnek hirtelen ide a semmiből ötéves könyvek is. A Slad po mamie után kötelezőnek éreztem, és nem is csalódtam különösebben, bár nem volt a regényben semmi elképesztően eredeti vagy valami bravúros technikai megoldás, sőt, a vége, bár fordulópontot jelez, úgyhogy elméletben indokolható a váltás, nekem zavaróan "leszakad" a szövegről. De sokdiplomás soknyelves túlképzett munkanélküli összeomlását meséli el, és nem mintha nem hallanék-ismernék-élnék meg épp elég ilyet, mégis jó volt olvasni. Sok jó, egy-két oldalas lengyel életkép van benne - nyilván az egyik kedvencem a bőgve kisollóval füvet nyíró anyuka, aki azon kesereg, miért is nem ment Hufnáger Pistihez, dehát a füvet le kell nyírni... Nem is beszélve azokról a pillanatokról, amikor a multiképtelen főszereplő minden számára mások által kiharcolt állásból egy nagyjelenetet követően távozik. Sok varsói épp-csak-polgári életecske és a lecsúszás réme, mindenféle éjszakai meg játszótéri vad kalandok, persze tartós lecke képmutatók ellen. Szóval nem lehetne róla disszertációt írni (szakdolgozatot azért bztos), mégis kellemes. Kíváncsi lennék, milyen a belőle készült "M" monodráma (rendezte Karol Rebisz, előadja Anna Biernacka, Lublin 2009).

https://www.youtube.com/watch?v=Wm9vPI45eUY (a szerzőnő hangosan olvassa TVPn)

Esemény: Jiddis nyelvtanfolyam; Jewish Community Center / 20. Festiwal Kultury Zydowskiej, 11-12:30. Vezeti: Ula Makosz, Julia Makosz és Przemyslaw Piekarski.

Gutn ownt! (Vagyis jó estét, a héber betűktől kímélnék mindenkit...) Boldog vagyok, hogy jelentkeztem, bár nyilvánvalóan nem fogok egy hét alatt megtanulni jiddisül. De szerda estére, mert akkor írom ezt a szakaszt, el tudok énekelni pár dalt és bárkivel tudom közölni, hogy farkaséhes vagyok, ami ugyan nem minden helyzetben udvarias, de kimeríti a Survival Yiddish fogalmát. Sokan vagyunk, rossz a hangunk, nem megy a ragozás, de nagyon jól szórakozunk. S'ken alemol zajn erger (mindig lehetne rosszabb), nem igaz? A gutn tog :)

PS. amint rájövök, hová kerül a csoportról készülő rengeteg fénykép, belinkelem.

http://www.jewishfestival.pl/

Könyv: Anna Laszuk, Dziewczyny, wyjdzcie z szafy! Plock: Fundacja LORGA, 2006

Amolyan kötelező kör lengyeles gendereseknek egyszer kézbevenni, mert persze nagyon fontos dolog a megjelentetése, noha persze épp csak azok nem olvassák, akik nem látják, hogy a világ nem csak katolikus heteroszexuálisokból áll. Tanulságos interjúk, belső használatra. Ez is megvolt.

Élmény: eFKA, ul. Krakowska 19, 1.em.

Az csak egy dolog, hogy náluk még mindig be lehet szerezni a Damy, ryczerze i feministki c. örökbecsűt, de mégolvasótermük is van jópár polcnyi szakszöveggel, amit szívesen a látogatók rendelkezésére bocsátanak nem is kicsit nehézkesen összeférhető irodájukban. Egyrészt ők lepődnek meg a legjobban, ha valaki besétál, másrészt csak kedden és csütörtökön 10 és 14 között adott erre a lehetőség. Ha más nem, legalább besettenkedünk egy igazi kazimierzi lakóház lépcsőházába. Egészen meglepő. 

Esemény 1: Protecting and safeguarding cultural heritage / Cultural Landscape Reservation in the Czech Republic; MCK, 15:00

Igazából olyannyira nem vág a témámba, hogy bár két előadást - a cseh és lengyel kulturális örökségvédelemről - szívesen végighallgattam, amik felnyitották a szemem, milyen természetesnek tűnő dolgok is emberi beavatkozás művei, azért hamar elszöktem. De mostantól gyanakodva fogom szemlélni a természetesen magyarnak tűnő táj, hiszen lehet, hogy csak egy kétszázéves tájépítészeti divathullám maradványa...

Kiállítás: Sarmatyzm. Sen o potedze; Kamienica Szolayskich.

A fenti kép nem a sajátom, röstellem, folyamatosan az ember sarkában járt két teremőr és egy biztonsági őr, amit talán egyébként kétségkívül fenyegető jelenlétem nem indokolt volna... Rajtam kívül egy család rohant át öt perc alatt a termeken. Az ok? Ennyire gazdag és szépen elrendezett kiállítás ilyen kevés üzenetet nem közvetíthet bűntelen. Mert felvázol egy nagy koncepciót, amit 3 mondatban összefoglalna: ez amolyan keleti módi, eleinte népszerű, aztán meg kritikusabban viszonyulnak hozzá majd - és elfelejti kifejteni. Semmit, de semmit nem lehet a szarmatizmusról megtudni, csak sétálgatunk a könyvek, viseletek, fegyverek és portrék között, és próbáljuk megsejteni, miről is lehetett szó. Kár érte. Egyébként van múzeumpedagógiai sarok, ahol be lehet öltözni és fényképezkedni, bár a gombázás titkairól fecsegő személyzet nem tűnik épp készségesnek... Női ruha természetesen nincs, ahogy a nők valamiért egyébként is egyetlen portréval hirdetik szarmata bájaikat. A "Citromos hölgyet" persze több méretben is meg lehet vásárolni, ahogy mindenféle tollas-köves fejfedőket is. Ennyit a kritikai viszonyunkról. Persze lehet, hogy ez egyszerűen csak az eddig látott legjobb marketingfogás a katalógus széles körben való terjesztésére, ami az alacsony árat (45zl) hivatott kiegészíteni. Rejtély.

Esemény 2: Czytelnia dla Kobiet im. Marceliny Kulikowskiej; Massolit, 18:00.

Ugyan csak huszan vettek részt az eseményen - ráadásul én igazából nem is számíthatok alapító tagnak, még ha jegyzőkönyvbe vettek is -, ez volt az egyik legkellemesebb kötetlen női-feminista est, amin "majdnemlengyelfeminista"-pályafutásom alatt részt vehettem. Mert minden tiszteletem ellenére nekem is el kell ismernem, hogy húsz nő nagyon hangos, szenvedélyes és tökéletesen érdektelen beszélgetéseket is tud produkálni... úgyhogy minden reményem ezekbe a remek hölgyekbe helyezem, találkozók havonta, egyelőre valószínűleg a Massolitban, távlati terv persze egy hely, ahová tényleg be lehet menni, le lehet ülni és olvasni, vagy csak pletykálni, vagy csak teázni és hallgatni, és ahol jól érezheti magát egy csomó okos nő, aki hasonlóan okos nők társaságára vágyik, kortól, végzettségtől, nemi beállítottságtól meg összes többi másutt problematikus tényezőtől függetlenül. Persze mondhatnánk erre, hogy miért nem mennek el a barátnőikkel teázni és beszélnek a Komoly Dolgokról, de tegyük a szívünket a kezünkre: egy idő után nem olyan könnyű barátnőket találni, különösen olyanokat nem, akik nem próbálnak megértően nézni és gyorsan másfelé kalandozni, amikor valaki belefog valami feminista-lgbt-ésatöbbi eszmefuttatásba. Ez így van rendjén, nincsenek multifunkciós és ráadásul örökké rendelkezésre álló barátnők, ezért kell egy hely. Egy közös szoba. Ráadásul bármennyire 19. századinak tűnik is, hogy nők összeüljenek és beszélgessenek, a résztvevők közül többet is támadtak az ismerősei a facebookon, hogy akkor ez most mi, egy szekta? Nem is tudtam, sírjak vagy nevessek, amikor az egyik résztvevő elárulta, hogy egy barátnője rákérdezett, akkor ez olyan hely-e, ahol csak női magazinokat olvasnak...

A valahai Czytelnia történetéről olvasható egy tanulmány az általam sokat reklámozott Krakowski szlak kobiet. Przewodniczka po Krakowie emancypantek című könyvben, ami továbbra is leginkább nálam lesz hozzáférhető, bár egy pluszpéldányt a Lengyel Tanszékre szeretnék hagyományozni, ha hagyják. (Iwona Dadej, Czytelnia dla kobiet jako miejscie i przestrzen krakowskiego ruchu kobiecego. Salon czy wlasny pokoj? 32-38.)

Linkek:

http://www.efka.org.pl/

http://www.muzeum.krakow.pl/Exhibitions.215.0.html?&cHash=65d8606f80&tx_ttnews[backPid]=27&tx_ttnews[tt_news]=2975&L=0

http://www.flickr.com/photos/mik_krakow/tags/pierwszespotkaniewczytelni/

http://wartopamietac.info/ (a program, melynek keretében többek között a Czytelnia is működhet - ezek a lányok tényleg tudnak pályázni!)