Egyik pályázat a másik után, csak szaladok-másolok szüntelen. Sapkowski megjelenését ma jelentik be, a vaják-vita dúl, én egyre enerváltabban próbálom kivenni a részemet belőle. Helyette örvendek, mert ha minden jól megy, egy hónap múlva élesedik a lengyelirodalom.lap.hu, ami nem lesz ugyan olyan fenomenális, mintha honlapot indítanék a témában, de remélem, minden érdeklődőnek a hasznára válik majd. Tegnap este újraindult a Salon Róz, az első vendég Julia Fiedorczuk, a Poranek Marii és négy verseskötet szerzője volt, aki több, mint két órát töltött a szokásosnál kisebb, de azért elragadtatott nézősereggel - beszámoló hamarosan. Áprilisban jön a Przestrzen Kobiet (juhúúúú!), májusban Bozena Uminska-Keff. Újfent ígéretet kaptam a ProArte szerkesztőségétől, hogy jövő héten már tényleg megjelenik a Chutnik, István pedig újabb megbízást kapott a genderesektől, ezúttal logóra. Jövő hétig alámerülök a konferencia-anyagokban.

PS. A poznani Manifa igazán szomorú esemény volt: húsz emberre harminc újságíró, az aktivisták szószólója berekedt, sötét volt és hideg, zajt se csaptunk, nem is vonultunk, az egész lezajlott bő húsz perc alatt. Persze igyekeztek ebből előnyt kovácsolni: a Manifa áll, ahogy az ügyek is állnak - de mégiscsak kicsit szomorkás tüntetés, és nem az a színes-zenés felvonulás lett, amivel talán tényleg lehet némi szimpátiát kelteni. Meglehetősen kicsi volt a visszhangja is, természetesen elsősorban az ellentábor képviseltette magát a kommentharcokban (lsd. gimnazisták és kövér tehenek, akik még nem kaptak egy jó alapos...) De mit mondhattam volna a lengyel ismerősöknek? Még mindig sokkal előbbre vannak, mint a magyarok... (A második képért köszönet a helyi médiának és elnézést az újrahasznosításért, egyúttal kellemes engem-keresgélést a képen!)

PS. Egy genderkörös ismerősöm adatlapján (facebook, na ná, nincs nélküle manapság mozgalom!) találtam ezt a zseniális oldalt: a Fronda akciója a feminizmus áldozataiért, imával a szerencsétlen feministák, de még inkább a családfői poszttól megfosztott  férfiak lelkéért. Na, hát Magyarországon ilyen sincs :)

http://www.feminizm.republika.pl/index.html

Mit is mondhatnék... Péntek este még itt tervezgette István, mig mi muffinoztunk, ma meg ott függ az egyetem előtt a maga másfélszer ötméteres valójában, és még legalább két hétig ott lesz, hogy örvendezzen, amiért voltak szüfrazsettek, hogy ma lehessenek nyelvésznők, kritikusnők és filológusnők. Meg annak, hogy Lengyelországban egy dékán nemhogy nem gáncsol el egy ilyen projektet, és nemhogy nem marad közönyös, de szombat reggel is hajlandó megnézni a jóváhagyásra átküldött tervet és pénzt ad a megvalósitásra. Nemsokára indulok a poznani Manifára, igaz, kicsit vegyes érzelmekkel, mert egyes - egyébként kedves  - ismerősök örvendeznek, hogy férfiak nélkül lehet végigvonulni a Pólwiejskán. Én szeretnék feminista nőként férfiakkal, gyerekekkel, kutyákkal vagy akár kvantumpresbiteriánus marslakókkal felvonulni, együtt, jókedvűen. Pont, ahogy Krakkóban szokás... Nekem ez a női splendid isolation nem a világom. Na, meglátjuk.

Rohangálás, az volt. Meg fejetlenség. Végül a MÖB meghosszabbitotta az online feltöltés határidejét - de nem a postaiét; azért lelkiismeretem jóléte érdekében feltöltöttem, elpostáztam. Korrektúrát befejeztem, hátszöveget forditottam. Innen oda, onnan ideszaladtam. Egyelőre csak annyi biztos, hogy járni fogok egy genderes órára Bobakohoz és egy város-elméleti előadássorozatra a határterület-műhelyhez, ami olyan látványos, páverpojntos, a végén még az előadót is megtapsolják. Lesz persze doktori szeminárium és nyelvóra, függőben a posztkolonializmus, és még sok minden van, amire lehet, lehet... Tegnap este nálunk sütötte a muffinokat a nyilt napra a Genderowe Kolo Naukowe törzsgárdája, miközben István a molinójukat tervezte, ha minden jól megy, keddtől az ő nőnap-ünneplő táblája köszönti az egyetemistákat, meg mindenki mást is, aki a Fredryn átsuhan! Voltunk a gyerekkönyvvásáron, Zuzanna Orlinska dedikálta nekem a Matka Polkát (nem mertem bevallani, hogy mire használom, de azt elárultam, hogy nagyon tetszett). Úgy általában: megint irigyeljük a lengyeleket, nagyon szépek a kiadványok és sok illusztrátorral-szerzővel dolgoznak, van a lengyel tinikrimitől Kolakowski orrszarvújáig minden, a grafikusok kiállitása pedig a vártnál háromszor nagyobb és legalább kétszer érdekesebb volt. Az új kedvenc grafikusnőm Emilia Dziubak (Szewczyk), aki ráadásul még poznani is. Többek között, mert különböző okokból és különböző vezetéknevén többször is kiszúrtam, és még csak le sem esett. És mert tervezett egy nagyon csinos, rajzos szakácskönyvet, egyáltalán nem a megszokott vicces-kutyusos-nagymamás stilusban. Abban viszont egyetértettünk, hogy a tendencia ugyanaz, mint Magyarországon: van néhány, könnyen felismerhető irányzat, amit a grafikusok követnek, és az egész szakma irókkal-illusztrátorokkal-kiadókkal együtt szörnyen feminizálódott... Bár ne az lenne a megoldás, hogy kisiskolásan felböfögjük az anyagot: gyereket nevelni női dolog, tehát gyerekeknek rajzolni is. Ó, jó hir: jövő héten végre megújul a ProArte honlapja, és megjelenik lengyelül a beszélgetés Sylwiával!

(P.S. A Szörnyek az űrlények ellen abszolút genderkompatibilis egész estés animáció rögzitetlen identitással boldoguló zselészörnnyel és egy csajjal, aki inkább hagyja önző és unalmas karrierista vőlegényét és tizenöt méteres erőlányként küzd a világ megmentéséért. Ráadásul van egy remek forditott jelenet, amikor a lány támadja le a pasiját a kocsiban, rohan az ufóhoz és cipeli a sápitozó szépfiút, miután az bokáját töri. Girl power!)

http://emiliaszewczyk.blogspot.com/

http://www.behance.net/gallery/cookbook-project/807038 (azok a bizonyos receptek)

A MÖB pályázati rendszere jó másfél órája nem elérhető, a doktori részképzés határideje 8 perc múlva lejár. Ez már csak a zenészek játéka a süllyedő hajón, elvégre még a mai napon postára kellett volna adnom, amit online sem tudtam teljesen feltölteni. Persze, nem kellett volna a végére hagyni, nem kellett volna bemennem az óráimra, csak mert különben nem kapok jegyet, nem kellett volna Magyarországra utazni, nem kellett volna ebédelni, meg úgy egyáltalán. De azért majd megbolondulok, hogy nem sikerült még csak megpályáznom sem, amiért egyáltalán átiratkoztam nappalira, amiért pénteken holtfáradtan hitelesitésért szaladgáltam Piliscsabán, amire olyan szép ajánlásokat irtak nekem... Hát.

Egyébként Magyarországon beszereztem a hiányzó Satrapi-képregényeket és még mindig zseniálisnak tartom őket. Sajnos nem irhatok Eve Ensler könyvéről, mert lenyúlták előlem a recipéldányos szekrényből, de helyette lesz sok feministasemleges könyvem. A Fiatal lengyel dráma-kötetből remeknek tartom - és jól használhatónak - Marek Pruchniewski darabját (Lúcia és gyermekei), valamint felettébb szórakoztatónak a Koronázást Modzielewskitől. (A Homokozó ellenben elrettentő kortárs, a válogatás lineáris olvasata csak igazi polonofileknek ajánlott!) A magyar kiruccanás további tanulsága, hogy a rém gyengének tűnő Úrilányok Erdélyben mindent visz, az összes könyvesláncnál a csúcsra tört - de én csak azért se fogok róla megemlékezni a konferencián. Választottam ellenben két másik, viszonylag friss megjelenést, egyikük anya-könyv - és mivel hajlamos vagyok megdöbbenni, mennyire máshogy szólnak a beért magyarok az anyjukról, mint az általam szétszedett lengyelek, magam is kiváncsian várom. A legnagyobb csalódás viszont mindenképp a Nők lapja volt, amire a lelkecském mélyén mindig úgy gondoltam, mint egy jó értelemben vett női lapra, amit még gyerkőcök és férfiak is komolyabb jellemkárosodás nélkül vehetnek kézbe. Hát, már nem gondolom úgy. Fájdalmas, hogy betört a bulvár ebbe az utolsó kis fészekbe, és mostantól jobbra kellene tolódnom valami olvasható  cikk után (ami meg persze más szempontból nem olvasható...) Maradnak az emlékek, és a megkönnyebbülés, hogy nem kell tovább lengyel analógia után kutatnom. Bár nem bántam volna, ha találok.

Kedves Méltánytalanul Elhanyagolt Blogom,

túl sokat mozogtunk, ami nem kedvez a gondolkodásnak. Először is: örvendezzünk, mert lejött az összes recim, most épp ötöt kellene még irnom a hónapban, és már nagyon várom. Haladgatok a korrektúra jóváhagyásával, lassan elküldhetem és onnantól már csak várni kell... Öt napot töltöttünk Varsóban, jártunk a Nemzeti Múzeum designkiállitásán, szerelmes lettem a középkori gyűjteménybe (szeretem a korszak őszinteségét, néhol brutalitását, de leginkább a pluralitását - van például a kiállitottak között olyan oltár is, amin csupa-csupa nő szerepel), voltunk aztán a karikatúramúzeumban, újra megjártam a varsói felkelés múzeumát, még a lerombolt városról készült animációra is szépen kivártam a háromnegyed órás sort Istvánnal (lenyűgöző; a többivel kapcsolatban egyre kritikusabb vagyok). Elkeveredtünk egy slamben és szlengben gazdag leszbikus szerelmi történetre a Teatr Rozmaitosciba (Cokolwiek sie zdarzy, kocham Cie), ahol számomra meglepően vegyes volt az elégedett közönség összetétele (és ami fölött meglepően jó pasztőrözetlen Mazowieckie sört lehet inni a Delikatesyben...) Tettünk egy turistás lépést, és kibuszoztunk Wilanówba, ahol a palota egészen kellemes meglepetés jónéhány remek (nő)portréval. A plakátmúzeumba nem a legjobbkor érkeztünk (naptárverseny tárlata), de gazdagabbak lettünk néhány albummal ott is, felfedezve többek között a cseh Miseket (bár persze varsói diák volt az is!) Pragat viszont nem ismertük meg túl mélyen a rendkivüli hideg miatt, de tettünk egy felfedezést: a Nevenincs Hely (aminek nem is akarnak nevet adni) az Inzynierska megállónál üzemel, napi háromféle étellel, kávéval, teával, kétféle sütivel és egyetlen asztallal. És csodálatos. Olyan, mint otthon lenni, olyan otthon-otthon, ahonnan nem akarsz elmenni, ahogy István mondja, mintha a nagymamádnál ülnél a konyhában: kockás abrosz, friss tulipán, mézescsupor, a mentát meg úgy tépheted a bögrébe. Varsóból pedig alig 14 óra alatt Szolnokra értünk, hogy aztán azóta is cikázzunk a dolgunk után; én próbálom a konferenciákat végiggondolni, közben szaladgálok pecsétek után Piliscsabára (doktori részképzés, még nem adtam fel mindent); de leginkább Istvánt ünnepeljük, aki különdijas lett az Aranyvackoron. Hát, ennyi. Szolnokon heverek a pamlagon, és próbálom feldolgozni, hogy másfél nap múlva már megint úton leszünk Lengyelország felé. Várom, hogy a ProArte végre megjelenjen, várom, hogy fusson a félév és nekikezdhessek a dolgaimnak, várom a kutatást, a konferenciákat, persze várom a Manifát és a mindenféle nőnapi megmozdulásokat. Nemsokára összeszedettebben jelentkezek.

http://www.mnw.art.pl/index.php/pl/wystawy_czasowe/wystawy/art117.html (a Chcemy byc nowoczesni - animált reklámmal!)

http://www.muzeumkarykatury.pl/ (képek az aktuálisról (is))

https://www.youtube.com/watch?v=Cxb5H77wYt0 (az animáció a főváros romjairól)

http://www.trwarszawa.pl/wydarzenia/cokolwiek-sie-zdarzy-kocham-cie (részlettel)